Egyháztörténeti Szemle 8. (2007)
2007 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Mercs István: A prédikáció műfajának "klasszicizálódása". Pázmány Péter, Csúzy Zsigmond és Török Damaszcén prédikációiról
Mercs István: A prédikáció műfajának „klasszicizálódása’ 83 vetett hatása nem szenvedett csorbát. Ennek oka, hogy a kötetek köny- nyebben beszerezhetővé váltak, illetve a klerikusság — mely szakmai érdeklődéssel fordult a szövegek felé — igen széles, biztos olvasótábort jelentett. Retorikai pozíció és beszédmód A beszédek tárgyát tekintve megállapítható, hogy az egri minorita tartotta magát az előszóban megfogalmazottakhoz, s a kötetekben túlnyomó többségben olyan prédikációkat forgathatunk, amelyek az „Isteni tiszteletnek elő mozdítására, az erköltsnek jobbítására” törekednek. Török Damaszcén hasonlóan Pázmányhoz az utilitas követelményét „nem tudományos vagy esztétikai, hanem egyedül és csakis etikai kategóriaként” értelmezte.9 Mindehhez az alapot az igehirdetőnek a beszéd közben elfoglalt szónoki pozíciója jelentette. Pázmány és kései, a 19. század fordulóján élt utódja beszédei többségében nem helyezi magát a befogadó közösség fölé, nem érezteti folyamatosan és nyíltan a retorikai szituációból származó fölényét, de minden megnyilatkozásuk látensen kifejezik azt. Ezzel szemben 1720-as évek igehirdetője, mint például Csúzy Zsig- mond az oráció során a mindentudás pozícióját veszi fel, „ex cathedra” szintű megnyilatkozási nem a közösségvállalás aspektusát, hanem a közösség felett állás gesztusát hordozzák. A sajóládi kolostor tudós szerzetesének szövegeiben kifejeződik, hogy hitszónokként retorikai fölényének tudatában van. Ugyanakkor tudatában van annak is, hogy ez nem személyes tulajdonságaiból, még csak nem is papi státuszából ered, bár beszédeiben hosszasan értekezik arról a retorikai közhelyről, hogy vallási vezetőként az erkölcsös élet és a szolgálat kívánalma rá és hivatásbeli társaira különösképp vonatkozik. A mindentudás pozícióját nála a képviselt tan, a „mostani vitézkedő dicsőséges Anyaszentegyház” által vallott dogmák megcáfolhatatlansága szolgáltatja, amihez a szükséges megdönthetetlen és meggyőző erőt az auktoritás adja. Épp ezért a pálos szerzetes munkásságára vonatkozóan különösen nagy elméleti és gyakorlati tanulságot hordoz az a közeli jövőben elvégzendő feladat, amelyet forráskészletének és citált tekintélyeinek módszeres felmérése jelent. A Csúzy által képviselt retorikai pozícióból eredő tekintélyelvűség hatásmechanizmusát tekintve mind az etikai célzatú, mind pedig a szentek laudációját felvállaló beszédek esetében elsősorban az erkölcsi feddőzés és az erények idealizálásának lehetőségét hordja magában, így nem az értelmi meggyőzés, hanem a példakövetés által kíván hatni. Mindez erősen redukálja a befogadó közösség hétköznapi problémáival való azonosulás, együttérzés és empátia megfogalmazását. így a pálos igehirdető retorikai eszköztárán kívül rekednek azok a pedagógiai és pszichológiai l> BiTSKEY ISTVÁN: Humanista erudíció és barokk világkép: Pázmány Péter prédikációi. Bp., 1979. (Humanizmus és reformáció, 8.) (továbbiakban: BlTSKEY, 1979.) 49. p.
