Egyháztörténeti Szemle 8. (2007)
2007 / 2. szám - RECENZIÓ - Busku Anita Andrea: Edelény templomai és egyházközségei
216 Egyháztörténeti Szemle VIII/2 (2007) téssel rendelkezik, elsősorban a kronológia alapján követik egymást az adatok, idézetek, összesítések. Megtudhatjuk, kinek a nevéhez köthető a vidék templomépítése, szentelése, díszítése, fenntartása. Képeslapok, alaprajzok, újságcikkek, folyamodványok és más források segítik a tájékozódni kívánókat az edelényi egyházak megismerésében. Az egyházközségek tagjai, például plébánosok, tanítók minden esetben, valószínűleg a rendelkezésre álló adatoknak megfelelő mennyiségi mutatóval az egyes alfejezetek végén, vagyis mintegy összegzésként, „nekik köszönhetjük” felhanggal szerepelnek. A templomokat és egyházközségeket bemutató egység negyedik részében a görög katolikusok kerülnek górcső alá. Akárcsak a korábban megismerhetett felekezetek alkalmával, ez esetben is gazdagodhatunk művészettörténed adalékokkal, valamint helytörténeti érdekességekkel, sokszor aktualitását, generalitását érzékeltetve egy-egy fontosabb tényezőnek, például: „O a tervezője a Máriapócsi Zarándokháznak 1996-ban, és Vatikán állam budapesti nagykövetsége épületének”. Az evangélikusok helyzetértékelése mindössze hat (képek nélkül négy, névlista nélkül három) oldalon történik, pedig a következőképpen kezdődik a fejezet: „Edelényben a XVIII. századtól élnek evangélikusok. Van időszak, a XIX. század harmadik harmada, amikor jelentős a számuk.” Igen erőteljes személyes hangnem hatja át ezt a részt, amely még a korábbi, alapvetően egy, ráadásul erősen, több szempontból is érintett ember látásmódjához képest is feltűnő. Az alábbi idézet talán érzékelteti szavaim helytállóságát: „A régi idők evangélikus egyházi lapjainak néhány számát olvasgatva a mi edelényi kicsiny gyülekezetü/Vet is érintő hírekre bukkanok. A szó elhangzik, az írás azonban marad, ezért leírom most a hírekkel kapcsolatos gondolataimat.” (Kiemelés tőlem.) A reformátusoknál feltűnő közösségvállalás e helyen ismét megjelenik: „Ilyen ígéretes a múltunk”, „jelenlegi lelkész»«/^” stb. (Kiemelések tőlem.) Legalábbis ilyen véleménye lehetne az olvasónak, aki a 124. oldalig eljutván joggal gondolhatja egy addig meglehetős következetességgel jellemezhető rendszer további alkalmazását szükségesnek. A szerző azonban e ponton nem az addig alkalmazott módot választja a források és saját megfogalmazásainak elkülönítésére, így a felületes szemlélő tekintete könnyen összegabalyodhat. Az utolsó, hatodik fejezet az izraelitákkal foglalkozik, amely a korábbi eseteket tekintve kevesebb, mint három oldal terjedelemmel kellene, hogy rendelkezzen. Jelenleg (mármint a 2000-es adatokra vonatkoztatva) nincs zsidó felekezetű lakos Edelényben, így az evangélikusokat követő vizsgálat teljességgel helyénvalónak tűnik, azonban a másik szempont, vagyis a csökkenő tendenciájú lapszámi jellemző, ez esetben nem valósul meg, hiszen az izraelitákról tizennyolc oldalon keresztül gazdagodhatnak ismereteink. A többes szám harmadik személy következetessége ebben a fejezetben is feltűnő: „ezt temetői sírkőállományuk is bizonyítja” (kiemelés tőlem), a kívülállásnak azonban helyenként oly szintje érvényesül,
