Egyháztörténeti Szemle 8. (2007)
2007 / 2. szám - A "KATEDRÁRÓL" - Miklós Péter: Konfliktus és szolidaritás. Szempontok Horthy Miklós és a katolikus egyház kapcsolatának értelmezéséhez
208 Egyháztörténeti Szemle VTII/2 (2007) alapján delegáltak száma huszonkettőre, míg a választottak száma tízre emelkedett. így a törvényhozás folyamatának is fontos elemévé — és részben alakító tényezőjévé — vált a katolikus felsőklérus. A négy legnagyobb birtokkal és ingatlanvagyonnal rendelkező szerzetesrenden keresztül nemcsak a világi papság, de a — szigorúbb regulák szerint élő — szerzetesi egyház is politikai képviseletet nyert. De az országos törvényhozás mellett a helyi rendeletalkotás és közigazgatás rendszerében is megjelentek a katolikus egyház papjai. Az 1929. évi — a közigazgatás rendezéséről szóló — XXX. törvény alapján a helyi törvényhatósági bizottságokban az adott településen legnépesebb felekezet lelkészei is tagsághoz jutottak. Ez pedig elsősorban a katolikus papoknak adott lehetőséget a helyi politikai életben való részvételre, hiszen 1930-ban az ország lakosságának 67,1 százaléka ehhez a felekezethez tartozott. Amikor Horthy Miklóst 1920. március 1-jén a Magyar Királyság kormányzójává választották, államfői jogköre valamivel korlátozottabb volt, mint az uralkodóé. így például nem gyakorolhatta a — Magyarország a- postoli királyát 1918-ig megillető — főkegyúri jogot. A ius supremae patronatus alapján a magyar államfőnek jogában állt a magyarországi tényleges javadalmas és címzetes katolikus egyházi méltóságokat adományozni. A főpapi székeket a király töltötte be, s a magyar közjog szerint a püspöki kinevezést érvényesnek kellett tekinteni és az új főpásztort javadalmába és püspöki egyházigazgatási joghatóságába be kellett iktatni, függetlenül attól, hogy a pápai megerősítés (preconisatio) megtörtént-e vagy sem. 1920 után — bár legtöbbször a magyar kormány politikai akaratának és az egyházi vezető réteg javaslatainak figyelembe vételével — a pápa nevezte ki a főpapokat. Horthy — mint emlékiratából is kiderül — különösen a püspöki kar tagjainak nagy vagyon feletti rendelkezése és politikai befolyása miatt nem tartotta szerencsésnek, hogy mint kormányzó nem rendelkezett a főkegyúri jogkörrel, „...joggal eshetett kifogás alá a főkegyúri jog gyakorlásának elvonása, mert ennek következtében az a hatáskör, amely Szent István óta megillette a magyar királyokat, most a pápára szállott. A püspökök kinevezése tulajdonképpen a velejáró felsőházi tagságnak és a nagy vagyon haszonélvezetének adományozását is jelenti, s ez nagyon is megindokolja, hogy ezt a jogot a kormányzó is gyakorolhassa. Arra az esetre is kínálkozott megoldás, ha a kormányzó protestáns: a hercegprímás bevonása a döntésbe.”5 Horthy Miklós 1919 augusztusában az ellenforradalmi kormány hadügyminisztereként a patinás szegedi Kass Szálló egyik első emeleti részében rendezkedett be. Egyik fő támogatója a már említett konzervatív Zadravecz páter — és a vezetése alatt álló alsóvárosi parasztpolgári réteg — Horthy Miklós: Emlékirataim. Bp., 1990. (továbbiakban: HORTHY, 1990.) 140. p.
