Egyháztörténeti Szemle 8. (2007)
2007 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Magnani, Eliana: Szerzetesi és hatalmi hálózatok. Saint-Gilles du Gard: Languedoc-tól Magyarországig (9. század - 13. század eleje)
Eliana Magnani: Szerzetesi és hatalmi hálózatok 45 a toulouse-i grófok viszonyát csak 1226-ban rendezték véglegesen, amikor a város lakói elfogadták VIII. Lajos főségét. A monostor és a toulouse-i grófok feszült viszonya nem múlt el nyomtalanul: bizonyára ennek köszönhető, hogy a toulouse-i grófok — IV. Rajmund kivételével — hiányoznak az apátság Necrologiumiból.18 Éppen ő, és anyja, Almodis voltak azok, akik 1066-ban Saint-Gilles-t alárendelték Cluny apátjának.19 Cluny főségének mibenléte ténylegesen csak 1076-ra vált kézzelfoghatóvá, amikor a saint-gilles-i apát kiközösítése nyomán — amelynek okát nem ismerjük20 — VII. Gergely úgy határozott, hogy Cluny apátjának kell az itteni új apát személyéről gondoskodnia.21 Ez az egyszeri döntés gyakorlattá vált, és a saint-gilles-i apátok egészen 1125-ig Cluny szerezetesek közül kerültek ki. Ennek ellenére Saint-Gilles apátsága sohasem tagozódott be teljesen a Cluny-kongregacióba (ecclesia Cluniacensis*), az alárendelés tényét pedig folytonosan vitatták a saint- gilles-i szerzetesek.22 Saint-Gilles végül 1132-ben nyerte el függetlenségét, amikor a pápa megerősítette a két apátság egyezségét, amely megszűntette a Cluny apát által gyakorolt joghatóságot.23 A saint-gilles-i Necrologium vizsgálata során Ulrich Winzer bemutatta, hogy az apátság kollektív emlékezete mennyire eklülönül Clunyétől, az itteni szerzetesek még az emlékezet terén is ragaszkodtak függetlenségükhöz és önállóságukhoz a cluny- belikkel szemben.24 Keletkezése 1217 utánra tehető, ekkor szerezte vissza VI. Rajmund területei egy részét, ekkor fogadták el fiát, VII. Rajmundot Saint-Gilles lakói. A tekercs IV. Rajmund lemondásával kezdődik (1096, n. 1.), majd VT. Rajmund 1210-es lemondásával folytatódik (n. 5., 6.) és három királyi oklevéllel végződik (VII. Lajos 1163, n. 13., Fülöp Ágost, 1210, n. 15., 15.). a legkésőbbi ügylet 1216- ból való (n. 11.), amely nem más, mint TIT. Ince megerősítő oklevele arról az ítéletről, amelyet legátusai hoztak 1210 októberében a saint-gilles-i apátság és a gróf közötti viszályban. 18 Az 1129-ben összeállított saint-gilles-i necrologiumot kiadta WINZER, 1988. 146-214. p. A kiadó ugyanakkor megjegyzi (416-417. p.), hogy a toulouse-i grófok szereplésének hiánya ellenére a necrologiumban említett jelentős fejedelmek (Aragóniái Péter Sanchez, Vilmos Angliából, Róbert és Roger Szicíliából) rokoni kapcsolatba álltak a toulouse-iakkal. 19 Recueil des chartes de l’abbaye de Cluny, éd. Bemard, A. Bruel, A. (Collection de documents inédits sur EHistőire de France) Paris, 1876. T-VT. 1876-1903. (a továbbiakban: CLU) n° 3410 (1066). 20 A saint-gilles-i apát kiközösítését inkább a gregorián irányzat dél-franciországi politikája ismeretében kellene értelmezni, és összefüggésbe hozni a montmajouri apát, Bermond leváltásával (1081), aki az anti-gregoiiánus oldalhoz csatlakozott. Biblothéque Arles ms. 163. 80 [18. századi másolat, BüNNEMANT. L.J Kiadása: BOUQUET: Recueil des Historiens des Gaules, t. XIV. 657-658. Ld. Magnani Soares-Christen, 1999. 116., 126. p. 21 Das Register Gregors VII., III. 10a. 269.; BSG 12. Ld.: WINZER, 1988. 58-66. p.; REMENSNYDER, 1995. 236-243. p. Az eredeti kifejezés (Cluny-egyház) helyett a magyar szakirodalomban ismertebb Cluny- kongregációt alkalmaztam — a ford, megjegyzése. 22 BSG 18 (1097), 21 (1105), 50, 51 (1125); CLU 3871. 23 BSG 52 et 53 (1132. március 14. II. Ince bullája). 24 WINZER, 1988. 416-417. p.
