Egyháztörténeti Szemle 8. (2007)
2007 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Albert András: A 18. századi erdélyi református zsinatok a Bod-kéziratban
A 18. századi erdélyi református zsinatok a Bőd -kéziratban 89 egyház megtámadott gyülekezeteinek és hányt-vetett lelkészeinek védelme. A háborús viszonyok és megváltozott körülmények között sok gyülekezet kénytelen volt elbocsátani lelkészét. A szerencsésebb lelkészeknek pedig nehéz, kétkezi munkát kellett vállalniuk. A Főkonzisztórium ezért 1709-ben egy rendelettel próbált segíteni a lelkészek szomorú sorsán. 1709-ben megindultak a templomfoglalások a katolikusok részéről. Ilyen eset volt a borbándi református templom erőszakos elvétele. A templomfoglalások mintegy másfél évtizeden át tartottak az erdélyi református egyház ellen. A jogvédelem vagy a politikai közbenjárás nem mindig volt elegendő a támadások kivédésére és leküzdésére. A Főkonzisztórium 1726. évi határozata, valamint az 1729. etédi zsinat a rekatolizációs törekvések elleni védekezés vezetését az esperesekre bízta. Az az erőteljes episzkopális egyházszervezet, amelyet a Geleji Kánonok képviseltek az 1646-os szatmárnémeti zsinat után, a református fejedelmi hatalmon alapult. A 18. század elején megújuló rekatolizációs törekvések a püspökség erején ejtettek mély sebeket. Ennek köszönhetően erősödtek meg az egyházmegyék. A kánonokban előírt esperesi munkakör megosztásával létrejöttek az egyházmegyei jegyző (prosenior), illetve a tractuális director tisztségek. Az egyházmegyei szervezetben az esperes után a jegyzőnek jutott nagyobb szerepkör. A jegyző jelentősége együtt növekedett az egyházmegyei adminisztráció írásbeliségének kialakulásával és terjedésével. A jegyzői tiszt hivatalos megerősítése az 1728. évi nagyenyedi zsinat határozata alapján történt meg. A Főkonzisztórium indítványozására a generális nótáriusnak (püspökhelyettesnek) a püspöki tisztségre való successiója (1726) analógiájaként határozta el a zsinat, hogy az egyházmegye esperesi tisztségének megüresedése esetén az egyházmegyei jegyzőt válasszák meg az esperesi tisztségre, mely az egyházmegye második fontos tisztsége lett. Az egyházmegyék gyűléseiről először Tasnádi Veres Mihály kánonai a 37. pontban emlékeznek meg. Geleji Katona István püspök törvénykönyve már részletesebben szól az egyházmegyei papság gyűléseiről. A 84. kánon tartalmazza az egyházmegye lelkészi közösségére a partialis syno- dusok (zsinatok) idejére és tárgyaira vonatkozó rendelkezéseket. A partialis zsinat — mint egyházi bírósági fórum — szerepe az, hogy a kisebb egyházi problémákat megtárgyalják és azok felett ítélkezzenek. A partialis zsinat a megoldatlan kérdéseket felterjesztette a következendő generális zsinatra és a soron következő zsinaton tárgyalandó országos egyházi kérdéseket előkészítette. A partialis zsinat tárgyai általában a következők voltak: 1. házassági és más peres ügyek, 2. egyházi vizsgálatok, 3. az egyházi szolgálatra kibocsá- tandók megvizsgálása. Az egyházmegyei vizitációk alkalmával a partialis zsinat az esperes mellé tanácsbírókat nevezett ki. Ezek voltak az assesso- rok. Általában a külföldi tanulmányokról hazatért lelkészek töltötték be e tisztséget. Ok segítették az esperes munkáját az egyházi vizsgálatok és
