Egyháztörténeti Szemle 8. (2007)

2007 / 1. szám - TANULMÁNY - Tengely Adrienn: Az egyházak és a nemzetiségi kérdés 1918-ban

Tengely Adrien: A2 egyházak és a nemzetiségi kérdés 21 Pozsonyban is, ha Raffay közbe nem lép az érdekében.107 1918 őszén Skrovina ujjongó lelkesedéssel adta tudtára Raffaynak a szlovákság a cseh­szlovák államhoz való csatlakozását108 és ezt személyesen is megmondta a püspöknek felvidéki útja során, sőt, annyira elvakult volt, hogy még gyer­mekeit sem engedte a családi ebédnél a püspök kérdéseire magyarul vála­szolni.1"9 Elsősorban Raffay jelentéséből tudjuk, hogy a felvidéki evangélikus lelkészség döntő része hűtlen lett Magyarországhoz és a csehszlovák ál­lamhoz csatlakozott,110 amelyben sokan közigazgatási tisztséget is elvállal­tak, sok lelkészből lett főispán, szolgabíró, kerületi főnök.111 Ebben külö­nösen a túróci lelkészek jártak az élen, akik már november végén, még a megszállás előtt nyíltan Raffay szemébe mondták ezt.112 Mint Raffay fel­vidéki útjának bemutatásánál már láttuk, a zólyomi papság novemberben még hajlandónak mutatkozott a Magyarország iránti hűségre, a helyi ma­gyar nemzeti tanács elnöke is Licskó Sámuel evangélikus lelkész volt,113 de úgy tűnik, ez az álláspont a csehek bevonrúásával megváltozott. A Felvidék keleti felében sem volt semmivel jobb a helyzet, a Tiszai egyházkerület espereseinek egy része rögtön átpártolt a csehekhez.114 Azonban hogy mennyire voltak ezek a csadakozások őszinték, azt már aligha áll módunkban megállapítani. Raffay önéletírásában a magyarér­zelmű felvidéki evangélikus lelkészeket gyávasággal vádolja, mert nem mertek kiállni hazájuk mellett és inkább a csehszlovákokhoz csatlakoz­tak,115 * de tudunk olyan esetekről, amikor a lelkészt „magyarón” volta miatt üldözték el falujából.110 Természetesen itt is láthatunk kivételeket. Lipthay Lajos eperjesi lel­kész, a Sárosi egyházmegye esperese volt az eperjesi Keleti Tót Nemzeti Tanács egyik vezetője, amely a csehszlovák törekvésekkel szemben Ma­11,7 EOL. Raffay Sándor önéletírása 8. p. ,0* EOL. Bányai egyházker. 162/2. cs. 4279/1918. sz.; EOL. Raffay Sándor hagyatéka 1. d. 4. cs. Raffay Sándor 1918. november 16-i levele a túrócszentmártoni alespereshez. 109 EOL. Raffay Sándor önéletírása 7-8. p. 1,0 EOL. Bányai egyházkerületi közgyűlés jegyzőkönyve (1920. október 7. 4.) 111 EOL. Egyházegyetem Elnöki értekezlet jegyzőkönyve (1919. február 28. 6.); Raffay Sándor önélet­írása 21., 37. p. 112 EOL. Raffay Sándor önéletírása 7. p.; EOL. Bányai egyházkerületi közgyűlés jegyzőkönyve (1920. október 7. 4.) 113 EOL. Raffay Sándor hagyatéka 1. d. 4. cs. Raffay Sándor 1918. november 24-i levele Jászi Oszkár­nak. 1,4 RL. C/197 30. d. Min. Jelentés a magyarhoni ág. h. ev. egyetemes egyház négy kerületében az egyházak megmaradása érdekében kifejtendő agitáció ügyében tett lépésekről és felhasznált össze­gekről. 115 EOL. Raffay Sándor önéletírása 21. p. 110 EOL. Bányai egyházker. 162/2. cs. 4320/1918., 4510/1918. sz.; EOL. Bányai egyházker. 166. cs. 228/1919. sz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom