Egyháztörténeti Szemle 8. (2007)

2007 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Soós Viktor Attila: "Mátrai" fedőnevű ügynök az állambiztonsági szervek szorongatásában

166 Egyháztörténeti Szemle VIII/1 (2007) Hog)' miért került sor a váltásra, az sajnos a „B” dosszié hiányában nem deríthető ki. Ebben az időszakban saját kézzel írt jelentéseit olvashatjuk. Paptársak­ról kértek tőle információkat. 1975-től Illés Lászlót Várnai László rendőr százados váltotta. Évente egy-két jelentést írt „Mátrai”. Sűrűn próbálta vele felvenni a kapcsolatot a tartódsztje, de erre „Mátrai” sorozatos tá­volmaradása miatt nem kerülhetett sor. Ebben az időszakban az állambiz­tonsági szervek szempontjából „Mátrai” legfontosabb kapcsolatai Rácz Imre eisenstadt-i hittanár és Szakos Gyula sárvári plébános voltak.104 Egy 1976. november 5-i jelentésben merült fel Várnai László részéről, hogy „a TMB gyakori távolmaradása a találkozókról és az állambiztonsági munká­hoz tanúsított rossz hozzáállása indokolttá teszi további foglalkoztatása illetve kizárása mérlegelését.”105 Még egypár kísérletet tett Várnai László, hogy felvegye a kapcsolatot „Mátrai” TMB-vel, de meg kellett állapítania, hogy erre „Mátrai” nem mutat hajlandóságot. Jelentései semmitmondóak. 1977. május 26-án kelt beszámolóban ismét felmerült a hálózatból törté­nő kizárásának a gondolata.106 Az utolsó találkozás az M dosszié szerint 1977. július 21-én volt „Mát­rai” és Várnai László között. Ekkor is Szakos Gyuláról érdeklődött a tartótiszt. A megszokott módon semmitmondó információkat kapott.107 „Mátrai” fn. TMB H-23349. sz. „Munka”-dossziéját 143. sorszámmal és 267. oldalszámmal 1977. október 27-én Várnai László rendőr százados lezárta.108 „Mátrai” fedőnevű ügynököt, majd TMB-t „6-os” kartonja szerint a hálózatból 1977. november 16-án zárták ki, mert feladatát nem látta el.109 A második elrablás körülményei A tanulmányban már többször idézett visszaemlékezés egy furcsa mo­mentumra hívja fel a figyelmet a kizárás évében, 1977-ben: Egy alkalommal hazafelé tartottam, amikor másodszor is elraboltak. Autóba kényszerítettek és elvittek egy ismeretlen helyre (városba), ott pedig egy szállodai szobába. Ismeretlen — vélhetően magasabb rangú — tisztek szememre vetették, hogy ígéretemet megszegtem és semmibe vettem a címemre 104 ÁBTL 3.1.2. M-37304 „Mátrai” fedőnevű ügynök munka dossziéja 240-259. p. Jelentés, 1973. augusztus 28. és 1976. november 1. közötti jelentések. 105 ÁBTL 3.1.2. M-37304 „Mátrai” fedőnevű ügynök munka dossziéja 260. p. Jelentés, 1976. novem­ber 5. 106 ÁBTL 3.1.2. M-37304 „Mátrai” fedőnevű ügynök munka dossziéja 264-265. p. Jelentés, 1977. május 26. 107 ÁBTL 3.1.2. M-37304 „Mátrai” fedőnevű ügynök munka dossziéja 266. p. Jelentés, 1977. július 26. 108 ÁBTL 3.1.2. M-37304 „Mátrai” fedőnevű ügynök munka dossziéja 267. p. 109 ÁBTL 2.2.2. 073609 „Mátrai” fedőnevű ügynök 6-os kartonja.

Next

/
Oldalképek
Tartalom