Egyháztörténeti Szemle 8. (2007)

2007 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Soós Viktor Attila: "Mátrai" fedőnevű ügynök az állambiztonsági szervek szorongatásában

162 Egyháztörténeti Szemle VIII/1 (2007) zető, Illés László rendőr százados és Viktor József rendőr alezredes, osz­tályvezető szabták meg „Mátrai” fedőnevű ügynök tevékenységét, a püs­pökhöz, az aulában dolgozó, valamint a „reakciós papokhoz” való viszo­nyát. Kiderül a foglalkoztatási tervből, hogy békepapi mozgalomban az ügynök ne vegyen részt és az AEH megyei munkatársaival legyen tartóz­kodó. Mivel új állomáshelyre került az ügynök, ezért az elején konkrét feladatokat nem kapott. Mivel kulcspozíciónak tartották a Politikai Nyo­mozó Osztály tisztjei ezt az új állomáshelyet: és tisztában voltak azzal, hogy „Mátrai” nem akart ide kerülni, ezért számára igyekeztek az új he­lyen történő beilleszkedést megkönnyíteni. Legfontosabb feladata, mivel Kovács Sándor püspök közvetlen közelébe került, hogy hírszerző felada­tokat lásson el. Felmerült, hogy kísérőként jelen lehet a II. Vatikáni Zsina­ton és, hogy külföldi tanulmányútra küldik, ezért különösen is meghatáro­zó lett a helyzete.79 Ettől az időszaktól Simon Tihamér rendőr őrnagy', osztályvezető helyettes lett „Mátrai” fedőnevű ügynök tartótisztje.80 Rögtön — miután a püspökvárba bekerült — két alkalommal nem je­lent meg „Mátrai” a beütemezett találkozón. Tartótisztje számon kérte, majd az elmaradt jelentésekről is érdeklődött. „Mátrai” igyekezett kibújni és közölte, hogy nem jutott olyan információhoz, ami a tartótisztjét érde­kelné. Simon Tihamér egy érdekes helyzetről számolt be: „Mátrai »Zoli« fedőnevű ügynöknek egyik alkalommal olyan kérdéseket tett fel, hogy ő írásban, vagy szóban szokott-e a rendőrségnek beszámolni. Arról beszélt, hogy' fél attól, hogy őt is ilyen ügyben meg fogják keresni és tanácsot kért »Zoli«-tól, hogy mit tegyen.” Emellett Illés Lászlóról is tett megjegyzést Kovács Sándor és „Zoli” társaságában. Tartó tisztje véleménye szerint „Mátrai” olyan magatartást tanúsított, mellyel azt akarja elérni, hogy' vele a kapcsolatot megszakítsák.81 Talán közel volt „Mátrai” fedőnevű ügynök, hogy' dekonspirálódjon, hogy kizárják a hálózatból, de a tartótisztjei nem adták fel, hosszabb távra terveztek vele és úgy gondolták, hogy zsarolással célt érhetnek. „Zoli” fedőnevű ügynöknek köszönhetően „Mátrai” min­den mozgásáról, cselekedetéről informálva volt a BM Vas Megyei Politi­kai Osztály. A „Hajnalka” fedőnevű „K” lakásból82 október elején is több alkalommal távol maradt „Mátrai”.83 79 ÁBTL 3.1.2. M-37304 „Mátrai” fedőnevű ügynök munka dossziéja 139-142. p. „Mátrai” fedőnevű ügynök foglalkoztatási terve, 1963. szeptember 17. 80 ABTL 3.1.2. M-37304 „Mátrai” fedőnevű ügynök munka dossziéja 143-144. p. Feljegyzés, 1963. október 5. 81 ABTL 3.1.2. M-37304 „Mátrai” fedőnevű ügynök munka dossziéja 143-144. p. Feljegyzés, 1963. október 5. 82 Konspirált lakás. Az állambiztonsági szerv, illetve fedőszcrve által fenntartott és üzemeltetett lakás, melyet az ügynök és az operatív tiszt(-ek) konspirált találkozására használtak. 83 ABTL 3.1.2. M-37304 „Mátrai” fedőnevű ügynök munka dossziéja 145. p. Feljegyzés, 1963. október 11.

Next

/
Oldalképek
Tartalom