Egyháztörténeti Szemle 7. (2006)
2006 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Gyulai Éva: "Hajtsd le, Uram, füleidet...": Két 17. századi könyörgés
78 Egyháztörténeti Szemle VII/1 (2006) alakú armális idős Köleséri Sámuel egyházi hivatásának ikonográfiái forrása, hiszen a címerkép magát az adományost ábrázolja, amint zöld mezőben prédikál. A címerképen ugyanis egy piros arcú, hosszú feketéllő hajú ifjút festettek meg, fején széles cobolyprémmel (vagyis cobolyprémes süveggel), fekete magyar szabású talárban, bal keze a csípőjére téve, jobbjában pedig aranybetűs könyvet tartva. Az oromdísz is a papi hivatásra vall, hiszen egy térdtől ábrázolt szép angyal nő ki a tornasisakból, egyik kezében arany koronával, másikban kivont karddal ábrázolva.54 A címert Borsod vármegyében hirdették 1665. július 1-én. Oratio contioni praemittenda Hogy Várad tudós rektora, majd Szendrő prédikátora holta után is tanítani kívánt, s nem akarta szelleme fényét véka alá zárni, nemcsak nyomtatásban megjelent munkái igazolják, hanem kéziratban fennmaradt könyörgése is, melynek lejegyzője az Oratio contioni praemittenda (Prédikáció előtti könyörgés) latin címet adta. Az 1659-ben a váradi Belsőváron kívül fekvő mezőváros templomában ténylegesen elhangzott könyörgést minden bizonynyal maga a szerző jegyezte le, talán még akkor, amikor az imádságra készült, ezt igazolja, hogy három kifejezésnek a szinonimája is szerepel a kéziratban: „nemes (áldott) vér”, „ráaszott (ragadott) penészétűi és rozsdájától (mocskától)”. Úgy tűnik, a szerző nem döntötte el, hogy melyik változatot mondja el vagy rögzítse végleges formában. Ez a mű azonban — ismereden okból — nem került be Köleséri imádságos könyveibe, a kéziratos hagyomány azonban megőrizte. A kéziratot később lemásolták, talán terjesztették is, a fennmaradt példány 18. századinak tűnik. A prédikáció előtü könyörgés az imádságok leggyakoribb formája, a protestáns ágendák szerint a pap templomi beszéde előtt és után kötelező a rövid könyörgés. „A lelkész papi (közbenjáró) és prófétai imát mondott... A liturgikus imádság többnyire szabadon mondott, kötött szöveg nélküli könyörgés volt, kivéve az ún. napi könyörgéseket, amikor gyakran előre megírt imákat használtak.”55 Ezt az imádságot, talán valamiféle hagyomány alapján, az 1569. év egyik istentiszteletén Várad református templomában a kollégium rektora mondta el. A skóla és az egyház, templom szoros kapcsolatban állt, a diákok bibliai nyelveket és teológiát tanultak, a templom és a kollégium házai egymás közelében épültek, az egyház szertartásain minden bizonnyal testületileg vettek részt a diákok, akik a „Scutum nimirum militare erectum coelestini coloris, fundum illius viridi latepatenti campo interoccupante, super quo vir aetate iuvenis, facie rubicunda, capillo nigricante longiusculo, capite maradurina pelle lata subducto, coopertus veste nigra Ungarica talari amictus, manuum sinistra latus fulcire, dextra vero librum apertum, aureis literis venustum tenere visitur. Scuto incumbentem galeam militarem cradculatam sive apertam Angelum eleganter depictum genuum tenus eminentem, itidem manuum dextra coronam auream, sinistra autem gladium ancipitem tenentem, regio diademate proferente, ornatam.” SZÁDECZKY, 1888. DIENES, 2002. 55. p.
