Egyháztörténeti Szemle 7. (2006)
2006 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Gyulai Éva: "Hajtsd le, Uram, füleidet...": Két 17. századi könyörgés
60 Egyháztörténeti Szemle VII/1 (2006) mint azokért, akik „még el nem hívattattak” [pogányok], és azokért, „akik már elhívattattak” mint az ország fejedelme, tisztviselői, a patrónusok és jótevők, a közösség, az egyházi rendek, „az scholák” és a nyomorgó keresztyének) IV. Hálaadás (az örökkévaló lelki, illetve „idő szerént való” isteni áldásokért) V. Berekesztés (könyörgést tartalmazó szentírási bizonyságok, az Isten megszólítása)6 Medgyesi a könyörgés szerkezetét meghatározva a hálaadást a könyörgő imádság részeként említi, a könyörgés gerincét azonban a bűn Istennek való megvallása és a bűnbánat után a bűnbocsánatért való esdeklés alkotja, a bűntől, illetve a méltó büntetéstől való megszabadítás iránti kéréssel, de nem az egyéni érdemekért, hanem Krisztus áldozatáért (ahogyan Petrőczi Kata Szidónia írja: „Szánj meg fiad érdeméért”). Medgyesi a könyörgések elengedhetetlen feltételeként szabja meg az illendő helyet, a megfelelő időt, „az elmének szabadságát” (vagyis a napi gondoktól való mentességét, az imára való koncentrálást), a megtérést, az olvasást és elmélkedést, valamint az alamizsna-adást és böjtölést.7 A könyörgés műfaját a 16—17. századi magyar nyelvű vallásos költészet is ismeri, gyakran — a 17. századtól ritkábban — énekversformában. Az éneklést az istentisztelet és a kegyesség fókuszába állító protestáns praxisban az énekes imádságokat a nóta megjelölésével terjesztik a kéziratos gyűjtemények és az énekeskönyvek, s a korabeli költői divatnak megfelelően a könyörgő vers gyakran akrosztichonos, amely egyrészt a szerző kilétét fedheti fel (és rejtheti el), másrészt a könyörgés alkalmi jellegének megfelelően az imádság születésének körülményeire utalhat. A művelődés- és egyháztörténet az utóbbi időben élénkülő érdeklődéssel fordul a privát ájtatosság és kegyesség felé, kevésbé vizsgált terület a közösségek vallásgyakorlata, s itt nem csupán az egyházközségek, gyülekezetek liturgiáját említhetjük, hanem más intézményekét is, hiszen a kora újkorban egyéb testületek (városi tanács, magisztrátus, céh, bíróság, iskola, katonaság) közösségi alkalmait is átszőtték a vallásos cselekmények, mivel legtöbbjük funkcióját tekintve is szoros kapcsolatban állt az egyházzal és vallással. Ezek a szervezetek ugyanakkor az egyházi szertartásokon is testületileg, együttesen, a templomok, imatermek számukra kijelölt padjain, traktusán jelentek meg, intézményi jellegük a vallásgyakorlatban is funkciót kapott. A testületek rendszeres vagy különleges alkalmainak igen megfelelt az együttes könyörgés, amellyel nemcsak a vallásos meggyőződést, hanem közösségüket is demonstrálhatták. 6 Idézi: INCZE, 1933. 80-81. p. 7 INCZE, 1933. 81. p.
