Egyháztörténeti Szemle 7. (2006)
2006 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Nagy Kornél: Egyházi önállóság kérdése Örményországban: az 506-os és az 555-ös dwini zsinatok tanításai és Khalkédón
44 Egyháztörténeti Szemle VII/1 (2006) Ezenkívül meg kell említeni, hogy az említett források közül kettő az 555—ös dwini zsinat után keletkezett, különösen az idő tájt amikor a keresztény Keleten komoly politikai és társadalmi változásokat hozott az arab hódítás a 7. század második felében. Ezen túlmenően a források keletkezéseinek körülményei és datálásai a későbbi korok során kezdtek elmosódni, s ez megnehezítheti a szakma művelőinek tisztánlátását is. Másrészt a későbbi évszázadokban az örmény egyházi történetírás gyakorta tudatosan, szándékosan politikai megfontolásokból, igyekezett összemosni, illetve deformálni olyképpen a történeti eseményeket, azt sugallva, hogy a khalkédóni egyetemes zsinat tanítása nem képviselte az örmény egyház és nemzet érdekeit, valamint tudatosan az örmények egyháza ellen irányult. Ez utóbbi azt a célt szolgálta, hogy igazolja az örmény egyház jogos, és indokolt (utólagos) kiválását az egyetemes egyházból. Végül azok az örmény források — melyek illenek az 555—ös dwini zsinathoz —, nehezen kivehetően megállapították, hogy az örmény egyház összes 6. századi cselekedete és újítása nemcsak összefüggésben állt khalkédóni egyetemes zsinat elutasításával, hanem a Trisagionnak monofiziták által énekelt „akit megfeszítettek érettünk” görög nyelvű mondat betoldásával, vagy hozzáadásával is. Azonfelül az örmény egyházon belül a 6. században megerősödő heves anti—khalkédónita ellenérzés kialakulására nagyban hatott az örmény kalendárium megalkotása — amely voltaképpen nem volt más, mint a Bizánci András által összeállított kalendárium átvétele —, valamint Timotheos Ailuros (457—460) alexandriai pátriárka által megírt a khalkédóni zsinat elutasításának örmény fordítása.36 Ezekkel szemben ki kell mondani, hogy a források a legkevésbé sem megbízhatóak. Annak ellenére, hogy az előbbiek közül két forrás a középkori örmény egyháztörténeti írás számára nélkülözhetetlennek bizonyult. Közvetlenül az 506—os és az 555—ös zsinatokra vonatkozóan többé—kevésbé tizenegy forrás maradt fenn, amelyek az örmény egyház hivatalos levelezéseit tartalmazzák, s maga a forrás levelek Könyve (klasszikus örményül: Girk' T’it’oc) néven ismert a szakmában.37 Ehhez minden valószínűség szerint hozzá kell tenni II. Nersés katholikosz utódjának II. János (557—574) (Yovhannés Gabéleari) egyházfőnek két levelét is. Az egyiket a kelet-örményországi Siwnik’ tartomány püspökének,38 míg a másikat a kaukázusi Albánia (/Uwank) püspökeinek címezte.39 Végül rendelkezésünkre áll IV. János (575—594) jeruzsálemi pátriárkának Abas kaukázusi “ ANANF.AN, 1957-1958. 117-131. p.; GAR17TE, 1952. 112-113, 138-141, 163-170. p.; ÖRMANEAN, 1993. 62-63. p.; SARKISSIAN, 1975. 166-170. p. ,7 Girk’Ti.T’OC’, 1901.41-51, 52-77. p.; GARJ1TE, 1952. 44-46. p. 38 GTRK’T’LT’OC’, 1901. 78-80, 81—84p.; MESROP, 1957.101-102. p. E levél megtalálható Step’anos Örbélean krónikájában is. ÖRBÉLEAN, 1861. 332-333. p.; GARHTE, 1952. 205-220.
