Egyháztörténeti Szemle 7. (2006)
2006 / 2. szám - PÉTER KATALIN TANULMÁNYAI - Péter Katalin: Pázmány Péter és a protestánsok
Pázmány Péter és a protestánsok* P ázmány Péterről a protestánsok említése nélkül nem lehet megemlékezni. Ez a konferencia is bizonyítja: sokan és sokféle szempontból utaltak Pázmány tevékenységében kapcsolatokra protestánsokkal, illetve a protestantizmussal. Referátumomat megtarthatnám akár úgy is, hogy egyszerűen összefoglalom mindazt, amit az előttem szólók erről a témáról elmondtak. Összefoglalás helyett azonban két momentumot emelek ki. Az egyikről eddig egyáltalán nem volt szó, a másik bizonyos vonatkozásait többen is érintették. Nem szólt eddig senki arról, hogy Pázmány Péter mélységesen hívő ember volt. Szerintem a róla szóló konferencián erről a tényről hallgatni nem lenne szabad. Hangsúlyozni kell továbbá szilárd katolikus meggyőződését, amin azt értem, hogy őszintén hitte: az ember a római katolikus egyházon kívül nem üdvözül. A hit és a katolikus meggyőződés Pázmány személyiségének leglényegesebb meghatározója volt; minden cselekedetét befolyásolták. Az én témámhoz azonban ebből csak annyi tartozik, hogy a protestánsokhoz fűződő viszonyát is főként ez a két tényező határozta meg. Igaz, többen beszéltek itt Pázmány Péter és a protestánsok kapcsolatáról szólva politikáról. A dolgok ilyen aspektusa valóban nem is mellőzhető. Pázmány térítése a főrangúak között például tényleg azért volt olyan eredményes, mert Bocskai István, majd Bethlen Gábor királyságbeli hadjáratai után az urak az uralkodók vallásának felvételével bizonyították megbékélési szándékaik őszinteségét. És Pázmány Péter ebben sokat segített. Térítéseivel mintegy aranyhidat emelt a katolikus egyház felé tartóknak. Az ő oldaláról nézve azonban az eseményeket, nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy őszintén aggódott a nem katolikusok lelki üdvössége miatt. Sok, főként fiatal főrangúakhoz írt levele bizonyítja lelkűk sorsán érzett nyugtalanságát. Soha nem politikai érvekkel, hanem hitbeliekkel igyekezett őket a saját felekezetére vonni. Azokat pedig, akik áttértek, atyai gondoskodással vette körül. így például Battyány Adámot vigasztalta sokat, mert a fiatal főúr a katolizálással igen nehéz helyzetbe került. Anyja ugyanis, Poppel-Lobkovitz Éva, evangélikus maradt, és keményen szembe fordult vele. Pázmány Péter azok példáját állította Batthyány elé, akik vértanúságra is készek voltak az „igaz hitért”. Megjelent: PÉTER KATALIN: Papok és nemesek. Magyar művelődéstörténeti tanulmányok a reformációval ke/dődő másfél évsxá’/adból. Bp., 1995. (A Ráday Gyűjtemény tanulmányai, 8.) 181- 185. p.
