Egyháztörténeti Szemle 7. (2006)
2006 / 2. szám - PÉTER KATALIN TANULMÁNYAI - Péter Katalin: A református gyülekezet első száz éve Sárospatakon
56 Egyháztörténeti Szemle VII/2 (2006) a kiválóságok sem. A jezsuiták idetelepítése után másfél évvel, amikor ők már nagyon eredményesen térítettek, az 1664 decemberében Sárospatakon tartott református zsinat az itteni lelkészek és tanárok között a rangsorukon régóta húzódó viszállyal volt elfoglalva. Tárgyaltak továbbá arról, hogy Buzinkay Mihály tanár használhatja-e a Kollégium piaci pincéjét. Végül Buzinkayt és az egyébként kiváló felkészültségű Pósaházi János profesz- szort igyekeztek békíteni, akik között gyűlöletig fokozódott az ellentét. Arról, hogy a jezsuitákhoz, akiknek fakápolnáját már háromszor bővítették, mennyi ember seregük, a zsinati jegyzőkönyvben egy szó sem található.2« A gyülekezet előbb ébredt rá a lelkészek kötelességmulasztására. Már 1665-ben panaszt emeltek az egyházi felsőbbségnél a „pápistaság”-gal szemben nem elég szilárd, illetve saját egyháza tanításaiban bizonytalan Szerencsési Péter prédikátor ellen.28 29 30 Aztán 1669-ben jött egy különösen érzékeden lelkész, Sellyéi András. Nyilván kiváló képzettségű volt; Hollandiában tanult. Ott feltehetőleg elsajátította a legragyogóbb elveket. Csak arra nem jött rá, hogy amikor a jezsuiták már megalapították a misztikus kegyesség nagy térítő erejű közösségét, a Krisztus Kínhalálának Társulását Patakon, neki is valami bensőséges lelki élményt kellene nyújtania. Ehelyett „igen megmocskolta, rossz embereknek mondván a patakiakat”. Talán az áttérők miatt szidta azokat, akik az ő prédikációit hallgatták. A türelmét vesztett gyülekezet visszakérte az idehozatalára fordított pénzt, és elküldte Sellyéit.311 A református egyház történetének ebben a válságos időszakában megjelenő jezsuiták éppen olyan jellegű földesúri önkény segítségével jöttek Sárospatakra, mint amelyik nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az itteni gyülekezet elerőüenedjék. Pataki működésük aztán két szakaszra tagolódott. A térítés időszakával kezdődött; 1671-től erőszakkal folytatódott. A jezsuita rendnek II. Rákóczi György özvegye, Báthory Zsófia adott át a rendház és iskola céljára kibecsült belsővárosi házakat. Előbb, 1663-ban kettőt, majd többet is, valamint nagy összegű készpénzt.31 Mindehhez, mint földesúrnak joga volt, még akkor is, ha az intézkedés többeket felháborított. Zemplén megye nemessége például hivatalosan tiltakozott ellene azon az alapon, hogy a jezsuita rendet törvény tiltja ki a királyságból. Báthory Zsófia ezzel szemben azzal védekezett, amivel minden, jezsuitákat befogadó földesúr: nem birtokokat, csak tanítási lehetőséget biztosít számukra, ezt pedig szabad.32 28 Prot.Zemplén. 1/3. 575. p. 20 Prot.Zemplén. 668. p. 30 Prot.Zemplén. 880-882. p. 31 Magyar Országos Levéltár. E 153. (= Acta Paulinomm.) 80. cs. f. 510 számozatlan. 32 Uo.
