Egyháztörténeti Szemle 7. (2006)

2006 / 2. szám - Vargáné Balogh Judit: Köszöntő

Péter Katalin köszöntése

Péter Katalin hetven éves. Most, amikor az egész szerkesztőség és az Egyhá^történeti Sütnie valamennyi szerzője és olvasója nevében kívánom neki a Mindenható minden áldását és sok-sok örömet, akkor meg kell állapítanom: az első mondat abszurdum. Hogy is lehetne hetven éves az, aki fiatalabb valamennyiünknél?

Aki ismeri Péter Katalint, velem együtt tudhatja, hogy alig található nála elevenebb elme bármely korosztályban. Vele beszélgetve azt érzi az ember, hogy őt valóban érdekli mindaz, ami elhangzik. Minden dologban megtalálja az izgalmasat, a számára érdekfeszítőt, legyen az egy másik ember élete, a saját vagy mások tudománya, a művészet kérdései. Amikor más fölényesen és gúnyosan nem figyel oda, Péter Katalin akkor is meghallgat. Nincsenek arisztokratikus allűrjei, nem várja el, hogy helyette dolgozzanak. Őszinte szakmai és emberi alázat jellemzi. Ma sem untatja semmilyen kérdés, ami a szakmával kapcsolatos. Soha senkit nem láttam, aki ilyen igaz őszinteséggel tudott rácsodálkozni minden újra. Talán ez teszi olyan inspirálóvá mindenki számára, aki csak a közelébe kerül. Meg a szintén hamisíthatadan kedves-humoros mosoly, ami egy-egy beszélgetéskor ott bujkál a tekintetében. Bár főállása az egyetem elvégzése óta a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézete, sok tanítványa volt és van nem csak a CEU-n vagy a Miskolci Egyetemen, ahol oktatott, hanem szerte az országban.

Péter Katalinnak nagyon fontos szerepe van az Eghá^történeti Szemle létrejöttében is. Amikor egy évtizede szerkesztőtársunk, Fazekas Csaba szervezésében Miskolcon először konferenciáztak a fiatal egyháztörténészek, ő az első kérésre fantáziát látott az ötletben, és talán lelkesebb volt sok fiatalnál. Tanácsaira, segítségére akkor is számíthattunk, amikor pár év múlva a folyóirat indításának az ötletével kerestük meg. Azóta is folyton érezzük a támogatását, az érdeklődő segítségét.

Péter Katalin történészi munkájának csak egyik, de nagyon lénj'eges szelete az egyháztörténészi munkásága. 1995-ben megjelent Papok és nemesek című tanulmánykötete a történészkollégák, történészhallgatók mellett a laikus érdeklődők számára is érthető és izgalmas gyűjteménye fontos témakörök feldolgozásának. 2004-es esszékötete pedig, aminek A reformáció: kényszer vág választás címet adta, olyan jólesően ifjú szellő a régóta számos betegséggel küszködő hazai egyháztörténetírásban, olyan alapvető, programadó munka, ami megkerülhetetlen nemcsak a korszakkal foglalkozó egyháztörténész, de minden egyháztörténet-kutató számára.

Talán éppen az esszé, ez a könnyednek tűnő műfaj a legidentikusab-