Egyháztörténeti Szemle 7. (2006)
2006 / 1. szám - "A KATEDRÁRÓL" - Gaál Gizella: A nők szerepe a reformáció terjesztésében Magyarországon, különös tekintettel Debrecen városára
,A Katedráról” 195 Poppel Éva hívő lélek volt, ám nem volt vakbuzgó. Az ellenreformáció a dunántúli nagy családokat, így az ő rokonait is visszatérítette a katolikus hitre. O azonban hű maradt haláláig. Még II. Ferenc híres gyónta- tója Giulielmus Lamormain is próbálta megtéríteni, sikertelenül. Poppel Éva jó viszonyt tartott fenn a katolikus püspökökkel, a jezsuitákat, fran- ciskánusokat anyagilag is támogatta, de hitében megmaradt. Az udvarában nevelkedő nemesi gyermekek is ezt a szellemet szívhatták magukba. Nagy bánatot okozott neki fia, aki áttért a katolikus hitre és anyjával méltatlanul bánt, sőt anyagilag is próbálta megrövidítette. O azonban megmaradt protestánsnak, de mindvégig éreznie kellett, hogy aki a hitét híven szereti, annak szenvednie kell érte. Segítségét a protestáns papoktól sem vonta meg. Munkáikat szívesen olvasgatta. Amikor Stájerországból kiűzték az evangélikusokat, sokukat befogadott. De érkeztek hozzá menekülő keresztyének Morvaországból és máshonnan is. A magyarországi protestánsüldözés idején nem csak védelmébe vette az elűzött evangélikus papokat, hanem ajánlólevéllel is ellátta őket, ha külföldre távoztak.18 íme egy okos nő, aki nagy szolgálatot tett a vallásüldözés korában. Nem gyűlölködött, inkább a békességet kereste és minden felekezet hívői iránt jóindulattal viseltetett. Igen nagy köztiszteletnek örvendett, bár személyesen ismerte II. és III. Ferdinánd királyt, mégis Bethlen Gábor erdélyi fejedelmet támogatta, sőt a férjét is rávette erre. De levelezett vele I. Rákóczi György erdélyi fejedelem, a lengyel királyné, és a szomszédos török földbirtokosok is. A kölcsönös megértés és a vallási türelem híve volt akkor, amikor a reformátorokat gályarabságra vitték. A reformáció terjesztésében a polgárság szerepe is kiemelkedő Magyarországon, amit néhány debreceni példán szeretném szemléltetni. A városi polgárasszonyok fontos szerepet játszottak a református hit terjesztésében és megtartásában. Műveltségük középpontja a hit volt. Rendszeresen olvasták a Bibliát, jártak istentiszteletre. Elsők az irgalmasságban, az adakozásban és a jótékonyságban. Míg Méliusz Juhász Péter egykori debreceni püspök a nagyasszonyokat nevezte az „egyház dajkáinak”, addig a 17. században ezt a szerepet a jómódú polgárasszonyok veszik át. A szegényeket, de közöttük is elsősorban a kollégiumi diákokat ebéddel látták el. Ez volt a coquia, azaz a diákoknak a polgárházaknál való ingyen kosztja. A coquia eltörlése után létrehozták a konviktust. A polgárasszonyok azonban nem szűntek meg adakozni adományok, hagyaték és alapítványok formájában. így gondoskodtak a diákok fenntartásáról. Ezeknek a nevét őrzi a kollégium aranykönyve. Például 1628-ban özvegy Mészárosné Szabó Margit háromszáz forintot tett le a főbíró kezébe „tanulók, szegény sorsúak részére, kik a német akadémiákba szándékoznak”. Példáját sokan követték. Kolosi Török István írja „Az asszonyi nemnek nemességéről, méltóságáról és dicséreteiről való rythmusok”-ban (1655): 18 TakAts, 1982.191. p.
