Egyháztörténeti Szemle 7. (2006)
2006 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Tengely Adrienn: A keresztény politikai erők felkészülése az elmaradt 1919. áprilisi választásokra
A keresztény politikai erők felkészülése az elmaradt 1919. áprilisi választásokra 181 vagyis gyakorlatilag ugyanazt akarta tenni, mint a Szociális Missziótársulat. A szövetség együttműködést keresett az olyan nem katolikus szervezettekkel is, melyek törekvései megegyeztek az övével.151 A szervezet élén gróf Károlyi Gyuláné, Latinovits Róza, Novák Mártonná, Szegedy- Maszák Aladárné és gróf Zichy Rafaelné állt. A szövetség azon melegében, megalakulásakor meg is egyezett a Szociális Missziótársulattal való együttműködésről a közös célok érdekében és megalakították együtt a Katolikus Nők Politikai Blokkját.152 Hamarosan, január 2-án teljesen ennek tükörképére alakult meg a Magyar Protestáns Nők Országos Szövetsége is, Szilassy Aladárné, Raffay Sándorné, Vargha Gyuláné, Deseffy Emma és Kozma Flóra vezetésével. Ez a szövetség is ugyanúgy csatlakozásra hívott fel minden protestáns nőt és női egyesületet, és céljaik is gyakorlatilag ugyanazok voltak, mint a katolikusoké, csak ők még jobban kidomborították, hogy a szervezkedéssel a keresztény világnézet elleni támadást akarják megakadályozni, elsősorban is a kötelező iskolai vallásoktatást megvédeni.153 Egy levélből arra következtethetünk, hogy ez a szövetség is próbálkozott a katolikusokhoz hasonlóan női politikai agitációval.154 Január 10-én az újonnan alakult két nőszövetség és a Szociális Misz- sziótársulat megalakította együtt a Magyar Nők Nemzeti Szövetségét, a résztvevő három szervezet teljes autonómiájával, melynek nevét hamarosan Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségére (MANSZ) változtatták.155 A Magyar Nők Nemzeti Szövetsége - mint neve is jelzi —, már elsősorban nem a vallásos világnézet védelmét tekintette feladatának, hanem elsősorban az ország területi integritásának védelmére alakult, de mindvégig megmaradt vallásos jellege.156 Érdemes összehasonlítani, hogy a nők gyakorlatilag három hét alatt megalkották jóformán a semmiből a keresztény nők koncentrációját, azt életképes, tevékeny szervezetként fenntartották, mely még időszakunkat jóval túlélve is működött157 — míg ezzel szemben a katolikus és protestáns egyházak vezető férfijai egyáltalán nem tudtak semmiféle közös megegyezésre jutni a keresztény politikai erők megszervezését illetően! Pedig az egyházi férfiak — mind katolikus, mind protestáns részről — egyáltalán nem fűztek valami nagy reményeket a nők politikai szerepléséhez, sőt! Magyar Országos Levéltár (továbbiakban: MOL.) P 1650 4. dob. 22. t. 1918. csőm. Az Országos Katholikus Nőszövetség felhívása. 12 Alkotmány, 1918. december 19. 5. p. EOL. Raffay Sándor hagyatéka. 3. dob. Raffayhoz írott levelek csőm. A Magyar Protestáns Nők Országos Szövetsége felhívása EOL. Bányai egyházkerület. 166. csőm. 227/1919. sz. Magyar Nő, 1919. január 22. 1. p. Az Alkotmány tudósítása, miszerint a Katolikus és a Protestáns Nőszövetség a Magyar Nők Nemzeti Szövetségével alakította meg a Nők Nemzed Blokkját, téves. Alkotmány, 1919. január 11. 10. p. 156 Magyar Nő, 1919. január 22. 1. p. RAFFAY SÁNDOR: Eltolódások az állam és egyház viszonyában. In: Protestáns Szemle 1924.1. sz. 20. p.