Egyháztörténeti Szemle 7. (2006)
2006 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Fekete Sándor: Gróf Apponyi Albert egyházpolitikai nézetei
154 Egyháztörténeti Szemle VII/1 (2006) szonyát; a hívő katolikus állampolgári engedelmességének kérdését. Hazájában részt vett a szociális- és jótékonysági mozgalmakban.8 Ketteler mainzi püspök a szociális kérdés következetes képviselője volt; keresztény szak- szervezetek létrehozását szorgalmazta. Jellemző rá az ateista liberalizmussal szembeni könyörtelen harc, ami abszolutizmus-ellenes fellépéssel párosult. Végül Dupanloup püspökkel Montalambert-nek köszönhetően találkozott Rómában, s ugyancsak jelentős hatást gyakorolt Apponyira. A püspök a szociális egyenlőség iránti törekvés veszélyeire hívta fel a figyelmet, s min- • den probléma forrását a szabadkőművességben látta. A Vatikáni Zsinat kapcsán fogalmazza meg Apponyi Emlékiratában az egyházba vetett renditheteden hitét. Eszerint nyugodtan megvárja a katolikus egyház döntését, azt soha nem kérdőjelezi meg, hanem hívő lélekkel elfogadja: „Az igazságban sohasem szabad kételkedni, még akkor sem, ha ennek az igazságnak hirdetői olykor emberi gyengeséget árulnak el. Sőt — éppen ellenkezőleg: a legmagasabb egyházi körökben megnyilvánuló súlyos erkölcsi süllyedés időszakai szolgáltatják a leghathatósabb érveket ezeknek a tekintélyeknek természetfelettí volta mellett, s éppen nem bizonyítják ennek ellenkezőjét, mert hiszen dogmatikus döntéseiben az Egyház ezekben az időkben is, amikor emberileg leggyengébben állott, mindig megtalálta a helyes utat.”9 Ez is jól tükrözi, hogy bármi történjék is, vallásos hite rendíthe- teden maradt, vallása megbonthatadan egységben állott előtte. Apponyi egyházpolitikai nézeteinek további bemutatását egy 1885-ös beszédével kívánom folytatni, amelyet a katolikus autonómia és a vallásszabadság témájában mondott el:10 „Én az eszmét, ti. a magyarországi katolikus egyházi autonómia szervezését, pártolom, a mellett az átalakítás mellett, melyen hazánk összes közjogi, politikai és így vallásügyi viszonyai is keresztül mentek, mellőzhetetiennek és előbb-utóbb bekövetkezendőnek tartom, szavazatommal támogatni fogom.”11 Ám, mivel az eszmét félremagyarázhatónak érzi, elvi határokat jelöl meg, amelyek között a katolikus autonómia és a vallásszabadság kérdését megoldhatónak véli. Két ilyen határvonalat vázol fel: egy egyházi és egy politikai természetűt. Az előbbit abban látja, hogy a katolikus autonómiának nem szabad forradalmat előidéznie a katolikus egyház szervezetében. Nem ütközhet az egyház hierarchikus szervezetének alapelvébe, továbbá a megszervezendő autonóm katolikus szervezetek hatáskörébe nem tartozhatnak dogmatikai és egyházfegyelmi tárgyak. A politikai határvonalat az állam szempontjából kell megállapítani. Ez „Magyarország apostoli királyának mindenkor fenntartandó kegyúri felség: jogából”12 áll, vagyis a főkegyúri jog a mindenkori felelős magyar kormány által nem gyakorolható. Az 8 Kiss, 1986.16. p. 9 Apponyi, 1933. 51. p. A beszéd 1885. január 24-én hangzott el, Ugrón Ákos képviselő beszédére adott válaszként. GRÓF APPONYI Albert: Katholikus autonómia és vallásszabadság. In: Gróf Apponyi Albert beszédei. 1. köt. Bp., 1896. 353-354. p. Uo. 355. p. Itt is megjelenik a katolikus Habsburg-ház iránti feltéden hűsége.
