Egyháztörténeti Szemle 7. (2006)
2006 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Kunt Gergely: Töredékek a diósgyőri orthodox izraelita hitközség történetéből
Töredékek a diósgyőri orthodox izraelita hitközség történetéből 145 tojás a szerencse forgandóságát jelképezi, ezzel a szomszédok szokták megkínálni a gyászolókat. Erősítő ételnek tartják, s azért ilyen egyszerű, hogy mindenki számára hozzáférhető és elkészíthető legyen. Az étkezés alatt mindenki a földre ül vagy alacsony székre, sámlira ill. hokedlire. Ettől kezdve semmiféle bőrneműt nem használnak, sem cipőt sem papucsot — csak textil lábbelit —, s ekkortól a gyászhéten nem dolgoznak. A gyászhetet nem tölti az összes gyászoló egy helyen, hanem mindenki otthon gyászol. A szülők halálakor a gyereke egy éven keresztül mondja el minden nap a nem temetési Kaddisl, s később minden évfordulón is ezt mondja el. Ezt a gyászoló megteheti a közösséggel együtt is, de joga van ahhoz is, hogy egyedül mondja el az imát. Azt, hogy a gyászolók milyen sorrendben mondják el a Kaddist, azt a zsinagóga gondnoka határozza meg, más helyeken a gyászolók mindig együtt mondják el, nehogy valaki kimaradjon. A gyászoló nem megy ki a világba, nem megy el otthonról, de hogy ne legyen egyedül, minden nap látogatják barátai, a hitközség tagjai. Mellette vannak, mindenben segírik őt, s fokozatosan vezetik vissza a közösségbe. Imádkozni sem megy el, hanem barátai mennek el hozzá, és vele együtt imádkoznak. Mikor megérkeznek a látogatók, a vigasztalók, soha nem szólalnak meg, mert az előírás szerint a gyászolóknak kell először megszólalniuk. Régebben még a Tórát is elvitték a gyászoló lakására hétfőn és csütörtökön, és abból olvastak fel. Manapság viszont a gyászházban lezajló istentiszteleteket Tóra nélkül tartják meg. Az asztalt fehér terítővei takarják le, mint sabbaAtor vagy ünnepnapkor, s a lakásban minden ugyanúgy van, mint egyébként szokott lenni. Az asztalra perselyt tesznek, amibe a szegények számára gyűjtenek. A gyászhét alatt a gyászoló minden örömtől, illetve annak megnyilvánulásától tartózkodik, a Sabbat kivételével minden nap azt a ruhát viseli, amelyen a be- szakítást elvégezte. Ha nem a szülőt gyászolják, akkor összevarrják a hasítást a ruhán, de teljesen semmiféleképpen sem varrják össze. Ez idő alatt végig ég a mécses, melyet az első napon a koporsó fej részéről levettek. A gyászolóknak kell gondoskodniuk arról, hogy az soha el ne aludjon. A gyászhét segíti a gyászolókat abban, hogy fájdalmukat feldolgozzák, kell gyászmunkát végezniük, hogy lassan visszatérjenek a hétköznapi világba. A gyászhét végén első útjuk a zsinagógába vezet, ahová csak akkor léphetnek be, mikor a sabbatot köszöntő ima elhangzik. Más helyeken a zsoltár elmondásának a végéig a zsinagóga előcsarnokában kell várakozniuk. Ide megy ki eléjük a kántor avagy a gyülekezet vezetője, s ő kíséri vissza a gyászolókat a gyülekezetbe. Ekkor már viselhetnek bőrcipőt is, és nem azt a ruhát hordják, melyen a beszakítást elvégezték. A zsinagógában még nem a szokott helyükön ülnek, hanem távolabb foglalnak helyet a Tóra szekrénytől. A halál napjának az évfordulóján egész nap ég mécses otthon. E napon fél vagy egész napos böjtöt tartanak. Szülők esetében a gyászidő egy év, mely alatt csak Sabbatkor ül a gyászoló az asztalhoz, egyéb napokon a földön ül.
