Egyháztörténeti Szemle 7. (2006)
2006 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Nyikus Norbert: A veszprémi püspökség állapota Bajzáth József püspökségének kezdetén, 1777
A veszprémi püspökség állapota Bajzáth József püspökségének kezdetén 113 jogi alapját először Werbőczy Tripartituma ismertette: a püspököt a király nevezi ki (választott püspök), aki nyomban átvehette az egyházmegye területe feletti hatalmat, a pápának csak a megerősítés joga maradt. A Szentszék ezt a gyakorlatot sohasem fogadta el, viszont elfogadta az uralkodó közreműködését a főpapi kinevezésekben, melyet bemutatásnak, jelölésnek (praesentatio, nominatio) neveztek.'3 A processusok rávilágítanak Róma és a királyok ellentétére a püspökkinevezést illetően. A jegyzőkönyvek nem nevezik a már kinevezett püspököt választott püspöknek (episcopus electi), csak bemutatott püspöknek (episcopus nominati vagy promovendi), utalva a pápa általi kinevezésre, figyelmen kívül hagyva a király kinevezési jogát. Szembetűnő ez a jogi ellentét akkor, mikor az adott püspöki szék üresedésének körülményeit vizsgálják. A vizsgálatot végzők mindig azt tekintik az utolsó püspöknek, aki pápai províziót szerzett és az engedély birtokában felszentelték.* 14 A 18. században Mária Terézia új püspökségek alapításával, és az addigi egyházmegyék felosztásával oly mértékben gyakorolta a kegyúri jogot, mint elődei közül senki. A kinevezés megtörténte után következhetett a pápához intézett prezentációs irat megfogalmazása, melyet a kancellária végzett. A kánoni kivizsgálásra is csak ezek után kerülhetett sor.15 A püspöki kivizsgálási jegyzőkönyvek történeti értéke, hogy kortárs egyházi-világi előkelőségek eskü alatt tett tanúvallomásait tartalmazzák, akik sokszor személyes tapasztalataikból merített ismereteiket közük velünk.16 A tanúk vallomásaiból információkat nyerhetünk a jelölt életrajzát és az adott egyházmegyét illetően. Forrásértékük, hogy fontos, hézagpódó egyháztörténeti és helytörténeti adalékokat tartalmaznak, melyek ellenpontozására esetleg nincs megfelelő mód. Emellett a jegyzőkönyvek összehasonütásával lehetőségünk nyflik nyomon követni püspökségek, érsekségek fejlődési vagy éppen visszaesési folyamatait, egyházpoütikai, társadalmi, gazdasági és műveltségi viszonyait, még ha olykor csak röviden beszélnek ezekről. A vallomások értéke viszont változó; a tanúk tájékozottsága nem mindig alapos, néha általánosságban beszélnek és a válaszok is egyenedenek. Mégis bőségüknél fogva felülmúlják a püspöki jelentések forrásértékét, mivel mentesek minden önvédelemből tett magyarázkodástól, tárgyilagosabbak, noha utóbbiak is hivatalos jelentéseken alapulnak.17 A magyarországi kánoni kivizsgálások jegyzőkönyveinek értékét külön emeü, hogy noha egyházmegyei vallomásaik szűkszavúak, a krónikus forráshiányban szenvedő hódoltsági egyházmegyék történetéhez fontos forráscsoportot jelentenek.18 TUSOR PÉTER: A magyar egyház és Róma a 17. században. In: Vigilia, 1999. 504. p. 14 GALLA, 1942-1945. 157-159. p. ECKHART FERENC: A püspöki székek és káptalani javadalmak betöltése Mária Terézia korától 1918-ig. Bp., 1935. 12-18. p. 16 GALLA, 1942-1945. 160. p. 17 TUSOR, 1999.26. p. A hódoltsági egyházmegyékre vonatkozó processusokat ld. MOLNÁR, 2002. 26. p.
