Egyháztörténeti Szemle 6. (2005)
2005 / 2. szám - RECENZIÓK - Szabadi István: "A bizalom pecsétje alatt". Két püspöki vizitáció (1817 és 1885) és legújabb kori levéltári dokumentumok. I-II. köt.
Recenziók 1 83 A „Bizalom pecsété alatt” című kiadvány két kötetben ismerteti meg az olvasóval Báthori Gábor és Szász Károly dunamelléki püspökök egyházlátogatási naplói, vizitációs jegyzőkönyvei alapján Alsó-Baranya református egyházközséginek életét egy igen fontos korszakban, a trianoni békeszerződés következtében történt elszakítás előtti évtizedekből. A magyarországi reformáció egyik központja Baranyában volt, Kákonyi Péter, Sztárai Mihály, Zigerius Imre 1544-1546-tól kezdődő tevékenysége idején. Kiemelkedő jelentőségű az Alsó-Baranyai Református Egyházkerület 1576. augusztus 16-17-én Hercegszőllősön tartott zsinata, amelyen már határozottan református szellemű egyházigazgatási kánonokat fogadtak el Baranya első püspöke, Szegedi Kis István szerkesztésében. Ez a vidék volt a Dunamelléki Egyházkerület bölcsője, és sokáig lelkiszellemi központja is. Több, egykori szuperintendensi székhely is található a mai gyülekezetek között. A 18. század második felétől kezdődően azonban átadta központi, vezető szerepét más vidékeknek. A Dunamelléki Református Egyházkerület Levéltárában a legrégebbi püspökvizitációk a 19. századból fennmaradt Báthori Gábor- illetve Szász Károly-féle püspökvi- zitáció, 1816-1819, illetve 1885-1893 közötti időszakból. A Dunamelléki Református Egyházkerület (amely az ország középső részén, a Duna két oldalán fekvő megyéket foglalta magába a Duna-kanyartól a történeti Magyarország déli határáig) összes egyházközségének részletes leírását ezekben találjuk: az eklézsia története, templom, egyházi vagyon leírása, az egyházközség belső élete, egyháztagok valláserkölcse stb. Szász Károly vi- zitációjának kötetei abban a tíz esztendőben készültek el, amikor a Dunakanyar eklézsiáitól a horvát-szlavóniai szórványokig módszeresen tervezve bejárta egyházkerületét: az összes, több mint háromszáz egyházközséget meglátogatta. A püspök a vizitációra készülve gondosan áttanulmányozta a hatvan évvel korábbi Báthori Gábor-féle egyházlátogatás iratait s abból felkészülve járta végig az eklézsiákat.1 A „Bizalom pecsété alatt" című munkában összegyűjtött történelmi anyag a mai Horvátország területén lévő református egyházközségekre vonatkozik. A két kötet a két említett vizitációs jegyzőkönyvet és feljegyzéseket, mint elsőrendű forrásokat adja közre — a jelenlegi, említett területi egységhez tartozó egyházközségek 19. századi helyzetére vonatkozóan. A szerkesztők a kötet első felében a 19. századi dokumentumok betűhű mását kívánták visszaadni, minden változtatás nélkül. Magyarázó jegyzetek is csak ott vannak, ahol a szöveg ezek nélkül értelmezhetetlen. Az alsó-baranyai és szlavóniai református magyarság csak a két közölt szuperintendensi-püspöki látogatást élt meg. Báthori Gábor 1817-es vizi- tációja előtt nem volt ilyen jellegű vizsgálat a Dunamelléki Egyházkerületben, Szász Károly 1885-ös látogatása után 35 évvel pedig ez a vidék már 1 Az A/l. fond. A Dunamelléki Református Egyházkerület iratai A/l.i Püspöki vizitáci- ós iratai 1816-1990. állagában.