Egyháztörténeti Szemle 6. (2005)

2005 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Kovács Ábrahám: Angolszász és német hatások az első magyarországi protestáns kórház, a Bethesda megalapításában

Kovács Ábrahám: Angolszász és német hatások a Bethesda megalapításában 89 Mindezek mellett kezdeményezte Bakody doktor a megyénkénti ágy­alapítványi rendszert, amely a társadalom egészét célozta meg. Ennek je­gyében 1000 forintos alapítványt tett a Győr vármegyei szegény betegek számára ingyen ágyra abban a reményben, hogy más vármegyék is követik e példát.63 Ebben nem is csalódott, mert a példa követésre talált, s több vármegye is csatlakozott a kezdeményezéshez. Ezek közül Nógrád és Komárom vármegyék adakoztak a legtöbbet Győr után 1867-ben.64 A gyülekezet a zsidók számára is igyekezett egy-egy ágyalapítványt létesí­teni. König így népszerűsíti ezt a kezdeményezést a skót adományozók kö­zött: „arra gondoltam, hogy a Record-on keresztül azzal a kéréssel fordulok az emberekhez, hogy alapítsunk egy szabad ágyat a szegény áttértek és érdeklő­dők számára. Az ilyen esetek elég gyakran megtörténnek, s ha szabad meg­említenem, a legelső beteg a kórházban a mi prozelita híveink közül került ki: Lippnerné, akit tavaly szeptemberben kereszteltünk”.65 A Skót Misszió lelké­sze, König úgy vélekedett, hogy a zsidó áttértek számára alakítandó szabad ágy 200 fontot kíván meg. Ha nem is azonnal, de egy kis idő elteltével ez a kezdeményezés is megvalósult.66 A zsidómissziós ágy létrejötte jól mutatja, hogy a lélekmentés és a diakóniai misszió mind a skótok, mind a németajkú gyülekezet tagjai számára elválaszthatadanul egybekapcsolódott. A teljesség kedvéért ide kívánkozik, hogy még „deákágyat” is hoztak létre már 1867-ben, de erről egy helytől eltekintve nem szólnak többet a források. Ezzel együtt nyolc, különféle célokra létrehozott ágyalapítvány jött létre.67 A széleskörű, különböző társadalmi rétegeket és területeket lefedő ágyalapítványi intézkedéseknek köszönhetően a Bethesda egyre szilárdabb pénzügyi alapokra építhetett és szakképzett emberekkel dolgozhatott. Nem csoda, ha a kezdeményezés egyre jobban a figyelem középpontjába került, mert nyitott felekezeti missziót és komoly szociális keresztyéni szolgálatot testesített meg. Az osztrákok és a poroszok közötti háborúnak köszönhetően a gyü­lekezet kórháza megnyitása után pár hónappal váratlan lehetőséggel találta magát szemben. Az 1866. július 3-i königgratzi csata után sok sebesült és beteg katonát helyeztek el Budán és Pesten, akiknek száma - König becs­lése szerint — 14000 főre rúgott. A misszionárius lelkész felismerve a lehe­tőséget arra gondolt, hogy a kórház segítségének felajánlásával jó lehető­Kórházavatás, 1866. 7. p. Vő. A Bethesda kórház könyve. — Biberauer-Bodoky Gyűjte­mény. Ebben kézzel fel van tüntetve, hogy ilyen sokat adott Bakody a Győr megyei ágyra. 64 2. évi jelentés, 1868. 16. p. 65 KOENIG, Rudolph: Protestant Hospital in Pesth. II. In: New Series, Free Church of Scotland Monthly Record, 4. 46. (1866. május 1), 13. p. 66 National Library of Scodand, Dep. 298.252. fols. 219-20. 1868. augusztus 18. Itt a jegyző­könyv megemlíti, hogy a Bizottság akkor elutasította az ágyalapítvány iránt beadott kérvényt Angol, német, skót, francia, svájci, Győr megyei ágyalapítványok voltak az elsők, majd zsidó és deák egyalapítványok is létesültek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom