Egyháztörténeti Szemle 6. (2005)
2005 / 2. szám - KALÁSZATOK - Molnár Antal: A szarajevói kádi ítélete 1613-ban
Kalászatok A szarajevói kádi ítélete 1613-ban (A zimma-elv egykorú értelmezéséhez) Molnár Antal 1613-ban a Száván, Pozsega és Bosznia között egy hajón több keresztény utazott, és volt köztük két muszlint is, akiket azonban a hasonló ruházatuk miatt nem ismertek fel. Dél tájban éppen egy kisebb vár mellett haladt el a bárka, amikor a vár mecsetje melletti minaretből felhangzott a mü- ezzin éneke. Az énekes hangja bizony kissé fülhasogató volt, ezért a hajón utazó keresztények közül az egyik megjegyezte: „O milyen szépen ordít ez a szamár.” Véleményét még néhányszor elismételte, a többiek nem kis derültségére. Este értek partot, de a helyi kádi utasítására rögtön letartóztatták és kihallgatták az egész társaságot. A két inkognitóban levő muszlint ugyanis feljelentette őket a müezzin énekére tett becsmérlő szavak miatt. Nemsokára mindenkit elengedtek, kivéve a gúnyolódót, akit megláncolva, szoros őrizet alatt, a feljelentések és a vallomások kíséretében Szarajevóba, a boszniai fő kádihoz, a mollához küldtek. Néhány nap alatt a vádlott és a híre is elért a tartomány székhelyére, a szentségtörés szigorú büntetésének reményében sok kíváncsi muszlim gyűlt össze a tárgyalásra. A móllá a nyilvános kihallgatáson, a dívánon megtekintette a feljelentést és a korábbi bíróságok pecsétjeivel hitelesített vallomásokat, majd megkérdezte tőle: milyen hiten van? A vádlott némi hezitálás után, nagy félelemmel megvallotta, hogy keresztény. Ezután szembesítette a vádiratban szereplő kijelentésével, amelyet szintén beismert. Jónak tartja-e a török hitet és szertartásokat? — hangzott a következő kérdés. Megrettenve ugyan, de azt mondta: csak saját keresztény hitét tartja jónak, és szerinte Istennek is csak a keresztény ceremóniák és rítusok kedvesek. A kádi erre parancsot adott, hogy vegyék le a láncait, majd a pénzes-zacskójából leszámolt neki tizenöt akcsét, és így szólt: menj haza békében, de a jövőben törekedj nagyobb megfontoltságra a beszédben. Ettől a váradan lépéstől nagy morgás támadt a török előkelők között, és becsmérelték a teljesen igazságtalannak tartott ítéletet. A móllá csendre intette őket és azt mondta: Ha ez az ember, akit felmentettem, török lett volna, karóba húzattam volna vagy elevenen nyúzattam volna meg, hiszen szentségtörést követett el a saját és a mi vallásunkkal szemben; de mivel ő ragaszkodott a keresztény hitéhez, és ugyanazzal a rossz véleménnyel van a mi hitünkről, mint amelyet mi gondolunk az övékéről, az igazság értelmében kénytelen voltam felmenteni és kártalanítani az elszenvedett veszteségekért. Ugyanis ha a mi szokásaink szerint büntethető lenne, akkor ezen az elven minden törököt ugyanezzel a büntetéssel kellene sújtani azokért a gyalázkodásokért, amelyeket
