Egyháztörténeti Szemle 6. (2005)

2005 / 1. szám - TANULMÁNY - Tengely Adrienn: Egyházi tervezetek és kezdeményezések a közép-európai népek együttműködéséről a két világháború közti Magyarországon

22 Egyháztörténeti Szemle VI/1 (2005) Az ifjúsági mozgalmak közül — célkitűzésének megfelelően — valóban az SDG foglalkozott a legtöbbet a nemzeti sorskérdésekkel.79 1934-ben ez a törekvés még nyíltabban került kifejezésre a főtitkári jelentésben: „Kívánatos, hogy a magyar élet nagy kérdéseivel kapcsolatban szö­vetségünk különösen a főiskolás munkán keresztül mind erőteljeseb­ben hallassa álláspontját.”80 Ezeknek az elveknek megfelelően a Duna-völgyi megbékélés gondolatával is gyakran foglalkoztak, mely még a szövetség vezetői vezérfonalában is helyet kapott: „Az evangélium szellemében dolgozunk a dunai népek megbékélé­sén. A gyűlölet nem épít. [Meg kell beszélnünk] mit kell tennünk programszerűen, hogy a dunai népek együttműködését előbb érzüle- tileg és szellemileg előkészítsük.”81 Ez meg is történt, elsősorban lapján, az Új Magyarságon, majd a Magyar Út-on keresztül. A szervezet a fentiekhez hasonlóan szintén jeleskedett konferenciák, előadások szervezésében is, különösen az ún. Szerda-esték — ahol a kor kiemelkedő tudományos és művészeti személyiségei tartottak előadásokat — voltak méltán híresek és népszerűek. Az SDG senoirjai ala­kították 1940 nyarán a Kabay Márton Kört, mely nagy szerepet játszott az antifasiszta mozgalomban.82 A protestáns fiatalság közép-európai elképzeléseinek kialakításában döntő befolyást gyakorolt néhány jelentős személyiség Duna-völgyi esz­méje. Meg kell említenünk itt elsősorban Németh László „tejtestvériség” gondolatát: egyazon sors „száraz emlőit” szopták a Duna-völgyi népek, amely azonban lehetőséget ad a testvéri együttműködésre.83 Németh László eszmeiségének hatalmas irodalma van,84 * elképzeléseit már sokan részletesen bemutatták és vizsgálták, ezért nem tartjuk szükségesnek ezt PÁI.L, 1983.455. p. Uo. 457. p. Református Diákmozgalom, 1936. február. PÁIi, 1983. 455-460. p.; DENKE GERGELY: Az SDG kapcsolata a népi írókkal, a népi mozgalommal, a Márciusi Fronttal és az ellenállással. TENKE SÁNDOR (szerk.): Refor­mátus Ifjúsági Egyesületek és mozgalmak Magyarországon a XX. században. Bp., 1993. (továbbiakban: DENKE, 1993.) 403-443. p.; DOBOS LÁSZLÓ GÁBOR: Az egyházi ifjúsági mozgalmak jelentősége. In: Uo. 449-452. p.; Az említett három nagy szervezet mellett voltak még más kisebb ifjúsági egyesületek is (Keresztyén Leányegyesületek, Ichtüsz cserkészek, Bethlen Gábor Körök, stb.), de ezek nem foglalkoztak aktuális po­litikai kérdésekkel, így témánk szempontjából nem bírnak jelentőséggel. 83 CziNE MIHÁLY: Helyünkről, sorsunkról. In: Confessio, 1987. 2. sz. 20. p. 84 Csak néhányat említenék: KATONA ANDRÁS (szerk.): Németh László. Bp., 2001.; Monostori Imre - Olasz Sándor (szerk.): Németh László Emlékkönyv. Szeged, 2001.; VekerDI LÁSZLÓ: Németh László alkotásai és vallomásai tükrében. Bp., 1970.; KISS Lajos: Németh László, a gondolkodó. Szeged, 1981.; Cs.VARGA ISTVÁN: írások Németh Lászlóról. Bp., 1987. stb.

Next

/
Oldalképek
Tartalom