Egyháztörténeti Szemle 6. (2005)
2005 / 2. szám - TANULMÁNY - Miskolczy Ambrus: A magyar-zsidó nemzeti identitástudat forrásvidékén Horn Edével a reformkorban
A magyar-zsidó nemzeti identitástudat forrásvidékén Horn Edével 53 ség gondolatában teljesedik ki a gondolatmenet. Tudjuk, a reformáció prédikátorai vetették fel először, hogy 1526 és ami utána következett Isten büntetése, próbára teszi az ő népét, amelynek eleit a Biblia választott népével rokonították. Horn Ede a magyar-zsidó sorsközössség ezen hagyományát folytatta, anélkül hogy talán tudta volna, tudatosan akarván hagyományt teremteni, vagy hagyomány teremtés feltételét kialakítani. Mert: „Köztudomású dolog, mily nagy a hasonlóság a héber és a magyar nyelv közt. Még szembetűnőbb pedig sorsábani hasonlatossága e két népfajnak, habár csak a jelenkort is vesszük tekintetbe. A magyar, például, még a legközelebb külföld: Ausztria, Németország előtt nagyrészt ismeretlen, valódi terra incognita; tőlük természetesen illő méltánylást nem is igényelhet. A zsidóval szintúgy áll a dolog. Legközelebb körülete t.i. Magyarország őt nem ismervén, földieinknél sem elismerésre, sem méltánylásra nem találhat...” A magyar ebben az érvelésben másik zsidó. A zsidó pedig rosszabb helyzetben lévő magyar. Hiszen: „A valódi, minden hazafi szívét mélyen megszomorító baj abban rejlik, hogy maga a magyar még maga magát ismerni, elismerni s méltányolni nem tudja. Sem földének erejét s áldástelt termékenységét, sem maga a nemzettestben rejlő erőt s kifejlődhetést, sem tettdús voltát, sem a bőcsírájú jövőt ismerni, elismerni s igazán méltányolni nem tudja. Ez a második s pedig fontosb baj, a nehezebb akadály, mely a magyarnak kifejlődését s előrehaladását tetemesen csökkenti... S éppen úgy áll a dolog a zsidóval. A külföld, maga a hon őt nem ismeri. Ez sajnos ugyan, de még nem oly káros, mert csak a külvilággali viszonyait érinti. De van még más, s pedig benső baj. A zsidó maga magát nem ismeri, sem voltát, sem jelenét, sem jövendőjét. Természetesen sem ennek, sem annak követeléseit s igényeit. Ezeket nem ismervén, még természetesb, hogy nem teljesítheti. S ez benső baj, és ez előmenetelét gátolja, szellemi fejlődését s fölvirágzását akadályozza, s ez szomorú, nagy megszomorító.” Az önismeret hiányának oka is közös: a restség. A magyar a külföld számára nem írja le hazáját. A zsidó nem tárja elő a maga bajait, hogy orvo- soltassanak — fejtegette Horn Ede, aki korántsem öncélúan akarja a zsidó „benső bajait” előtárni a „szellemvilágban”. Célja: „Föiébresztessék az által [mármint a helyes önkép által] a zsidóban a tetterő s önbecsület, keresztény polgártársaiban pedig elismerés s törekvései iránti méltánylás; nyilváníttassanak itt külső mind belső bajai; de mutattassanak egyszersmind a gyógyszerek, melyektől gyökeres segítséget várhatni.” Az európai zsidók újkori történetéből a felvilágosodás nagy tételének, az emberi természet egyetemességéről szóló tétel igazolását olvasta ki Horn Ede. Mert: „Ha valahol, úgy itten legjobban kiviláglott: hogy a^gá válik ember, amivé a körülmények őt nevelik. Emberré vált a zsidó, mihelyt annak is
