Egyháztörténeti Szemle 6. (2005)
2005 / 1. szám - RECENZIÓK - Vargáné Balogh Judit: Péter Katalin: A reformáció: kényszer vagy választás?
130 Egyháztörténed Szemle VI/1 (2005) megváltozása mellett a papok szerepe is jelentős változáson ment keresztül. Az addig a liturgia értelmében is Krisztus képének tekintett pap a gyülekezet „lelki tanítója” lett, és amit Péter Katalin a kezdeményező szerepének az elveszítéséről ír, az gyökeres ellentétben áll azzal, amit az egyháztörténet mindeddig tanított, tudniillik, hogy a prédikátor volt minden esetben az új tanok terjesztője és a változások zászlóvivője. A szerepek megváltozásának a sorába illeszti a szerző a kegyurak szerepének az átalakulását. Ebben megint csak az az igazán érdekes, hogy noha régóta ismerjük például az általa is idézett és Perényi Péterről szóló sorokat, ez mégsem tudta lényegében megingatni a korábban a kegyurak szerepéről írottakat. Tóth István György remek forráskiadványai3, a misszionáriusi levelek közreadása óta pedig már az is látható, hogy valóban nem tartható az, a Péter Katalin által is megcáfolt korábbi nézet, miszerint a török kegyeltjei egyértelműen a protestánsok lettek volna. A három országrész kegyúri viselkedéseinek az összehasonlítása annyira jó gondolat, hogy érdemes lenne alaposan elvégezni országrészenként és időszakonként is. Az esszékötetnek azonban nem ez a feladata. Fölvet fontos és új kérdéseket, vagy régi kérdéseket helyez új kontextusba. A cím kérdését nem egy külön fejezet vagy egy bekezdés válaszolja meg, hanem az egész kötet, azzal, hogy ráirányítja a figyelmet a reformáció valódi főszereplőjére, az egyes emberre, a községre, aki választhatott, vitatkozott, akinek véleménye volt, de semmi esetre sem volt tehetetlen szürke massza. A könyv legnagyobb érdeme elevensége, izgalmas kérdésfelvetése, ismert és kevésbé ismert tények új nézőpontból való megközelítése. Péter Katalin stílusa élvezetes, az ember olvasás közben úgy érzi, mintha csak előadást hallgatna, vagy inkább vitaindítót. Minden fejezetben továbbgondolásra vagy ellentmondásra, de mindenképpen érvelésre késztet. A szerző időnként mintegy kiszól a műből, kommentálja önmagát, vagy egyszerűen bejelenti, hogy az adott kérdést nem válaszolja meg. Rokonszenves gesztus, hogy nem akar ott is elméletet vagy okokat gyártani, ahol úgy érzi, hogy valóban komoly válasz adásához újabb kutatások szükségesek. A magyar egyháztörténet-írás régóta adós azzal, hogy újragondolja néhány igencsak megsárgult sorát. Péter Katalin provokatív esszékötete akár programadóként is felfogható. Az egyháztörténész közvéleményen múlik, hogy mit tesz vele, elfogadja-e a kihívást. Ha nem tenné, amit nagyon sajnálnék, akkor is született egy remek könyv a reformációról, amely úgy tud felvetni komoly kérdéseket, hogy akár a nem szakmabeli olvasó számára is valódi olvasmányélményt nyújt. (Vargáné Balogh Judit) Legutóbbi kiadásukban már magyar fordításban is olvashatók a levelek: Misszionáriusok levelei Magyarországról és Erdélyről. Sajtó alá rend.: TÓTH ISTVÁN GYÖRGY. Ford.: Jászay Magda. Bp., 2004.
