Egyháztörténeti Szemle 6. (2005)
2005 / 1. szám - RECENZIÓK - Vargáné Balogh Judit: Péter Katalin: A reformáció: kényszer vagy választás?
Recenziók 129 obszerváns ferencesek kapcsán, Péter Katalin számára nem elsősorban a tantételek hasonlósága vagy a később éppen a rebellis rendházakból kikerülő első reformátorok története az elsődleges. Sokkal inkább az a közeg, azok a viszonyok, amikben mindez létrejött, ami befogadóvá tehette a társadalom különböző szeleteit és csoportjait arra, hogy alanyai, részesei legyenek egy vallásváltásnak, vagy éppen ellenkezőleg, hogy ragaszkodjanak a korábbi tanításhoz. Ezzel elérkeztünk ahhoz a kérdéshez, ami a szerző szerint az egyik legizgalmasabb kérdése a reformáció történetének: hogyan hatott mindez az egyénre, hogyan történt mindennek a befogadása, egyáltalán mit fogadtak be a reformáció tanításaként? A saját kutatási eredményeim alapján is messzemenően egyetértek a szerző azon állításával, miszerint „távolról sem bizonyos, hogy valóban lutheri tanokat terjesztettek” (62. p.) azok, akik az új tanokról az elsők között beszélgettek vagy vitatkoztak. A Péter Katalin leírása alapján elképzelhetővé válik az olvasó számára a folyamat, ahogyan ki így, ki úgy fogadta az újat, amihez valami módon mindenki kapcsolódott, véleményt mondott. Egyszerre volt jelen az, amit például a miskolci városlakók esetében is látunk, nevezetesen, hogy a város földesurával szembeni ellenkezésükben szabályosan öntudattal vállalták fel, noha nem bizonyos, hogy a tanokkal tisztában voltak, „lutheranizmusukat”, emellett pedig ott állnak a Péter Katalin által is idézett soproni példák, amelyek a laikusok megdöbbentő tájékozottságáról szólnak. Nagyon fontosnak tartom a befogadás mechanizmusát feltáró fejezeteit, azt, hogy ebben számba veszi mindazokat, akik ellenálltak illetve akik kifejezetten szembehelyezkedtek az új eszmékkel. Azt a megállapítást a saját forrásaimból is csak megerősíteni tudom, hogy végbement egy sajátos szekularizáció, ahogyan a „köz” birtokba vette a tant, ahogyan bevonult a templomba, és sajátos módon „deszakralizálta” azt, pontosabban egy egészen új szakralitással töltötte meg. A templom mint a szakrális tevékenység helye, annak elrendezése szintén sok új adalékkal szolgálhatna ebben a tárgyban, és mivel a protestáns templomok esetében sok székadományozás valamint székper szövegét őrizzük, minden bizonnyal sok újat tudnánk meg a templom társadalmáról is. A reformáció a hitgyakorlásban a nemek által betöltött szerepeket is teljesen átformálta. Hazai reformáció-kutatásunk még nem foglalkozott azzal, amit itt Péter Katalin felvet, nevezetesen, hogy a nők elveszítették azt a szerepüket, amit a katolicizmus pedig felkínált nekik a kolostorokban. Szerepük csupán a tűzhely mellett vagy adományok adójaként volt, és így szükségszerűen jóval kevésbé voltak képesek olyan befolyással lenni a közgondolkodásra, mint a középkor nagy női szentjei, akik között több magyar is volt. Emellett a tömeg számára is megszűnt a kiemelkedés azon lehetősége, amiről Ráskay Leával kapcsolatban beszél a szerző, tehát egyfajta értelmiségi munka végzésének a lehetősége. A nők szerepének a
