Egyháztörténeti Szemle 6. (2005)
2005 / 1. szám - RECENZIÓK - Vargáné Balogh Judit: Péter Katalin: A reformáció: kényszer vagy választás?
Recenziók 127 Mindezek ellenére üdvözlendő, hogy a leíró történeti munkák mellett az egyre nagyobb mennyiségben kiadott források egyrészt egyre több forrástípust vonnak be az egyháztörténet írásának körébe, másrészt a források közrebocsátása révén lehetőség nyílik azok széleskörű és különböző szemléletű vizsgálatára is. Rendkívül jól használhatók például az egyházlátogatási jegyzőkönyvek, a könyvek possessori bejegyzései, vagy a már sokszor méltatott misszionárius-levelek, amelyek mind egyre több új nézőponttal bővítik az eddigi ismereteket. Az ismeretek bővülésével együtt ugyanakkor nagy szükség lenne a reformáció kora hagyományos szemléletének a felülvizsgálatára, bővítésére, az arról való viták megindulására. Ezt a vitát, újragondolást segíti, szabályosan provokálja Péter Katalin új könyve. Már a cím: „A reformáció: kényszer vagy választás?” is egy kérdés, és aztán csak úgy sorjáznak a témával, a reformáció kutatásával kapcsolatos kérdések, felvetések, ötletek. A kötetben a szerző nem kinyilatkoztat, nem örökérvényű igazságokat kíván megfogalmazni. Éppen ellenkezőleg: hatalmas kutatói tapasztalata révén mindent megpiszkál, nyugtalanítóan fesztelenül elbánik nagyon is bebetonozott elméletekkel és gondolatokkal. Mindezt úgy teszi, hogy az esszé műfaja által adott lehetőségeket maradéktalanul kihasználja: mesél. Együtt gondolkozik az olvasóval. Beenged a gondolataiba, sőt szabályosan újra és újra feldobja a labdát. Beszédbe elegyedik, és ami az első pillanatban átsüt a sorokon, az a rendkívül eleven elme, a minden új láttán elcsodálkozni képes kutató valóságos érdeklődése, aki mindent, így az első fejezetben említett kiállítást is képes fontos adaléknak látni az egyház- történet szempontjából. A szintén az első fejezetben helyet kapott összefoglaló a történetírás nemzetközi eredményeiről nem szándékozott rendszerezni az új irányokat aztán rigorózusan megállapítani azok eredményeit, „csupán” kedvtelve mesél azokról, élvezetesen, mégis nagy tudással, ezzel mintegy megkérdezve az olvasót és a téma más kutatóit is, hogy miért nem beszélünk erről, miért nem vitatkozunk ugyanilyen kérdésekről a magyar reformáció történetét illetően? Az ezt követő fejezetek egyfelől kérdéseket vetnek fel, másfelől olyan megállapításokat tesznek, amelyek valójában csupán érzékeltetik a csepp- ben a tengerként a felvetett gondolatokat, és az az érzése az olvasónak, hogy jó volna minden egyes kérdésről hosszan és bőven vitatkozni. A szemléletmódja erőteljesen antropológiai, és éppen azáltal újszerű mindaz, amit leír, hogy eleven szemmel, új szemüvegen át nézi azt, amit nagyon is jól ismer. A reformációval kapcsolatban sokszor tárgyalt anyanyel- vűség-témával kapcsolatban felveti például a magyarországi fejlődés külön útjait, azaz hogy a fejlődést nyilván sajátosan befolyásolta az, hogy itt az előkelőknek nem alakult ki a községtől különböző nyelve. Érdekes felvetés az is, miszerint az 1437-es erdélyi parasztfelkelés résztvevői tudatosan vállalták román vagy magyar voltukat, magyarul hogy mit jelentett az identitás
