Egyháztörténeti Szemle 6. (2005)
2005 / 1. szám - BESZÁMOLÓK - Gróf Lajos: Reflexiók két miskolci konferenciához. Miskolc, 2004. november 3., november 23.
Beszámolók 109 A folytatásban elsősorban arról hallhattunk, milyen módon működtették gazdaságukat a pálosok, „talán nem szentségtörés, hogy ezen az ünnepi alkalmon gazdálkodásról, termésről, haszonról, piacról kívánok szólni” — mondta az előadó. A pálos gazdaság alapja a földbirtok volt. A diósgyőri és a szentléle- ki kolostor már alapításakor kapott ingatlanokat és olyan birtokot, amin gazdálkodni lehetett. Megkapták az Örvény nevű halastavat a Tisza mellett és egy lakott falut, Csanyikot, ahol jobbágyok éltek. István nádor halastavat, szántót és kaszálót adományozott a pálos barátoknak, akik egy diósgyőri szőlőt is megkaptak, amihez később Miskolcon még több szőlőt is szereztek a Szent György hegyen és a Bábonyi bércen. A diósgyőri szőlőjük után az egész hegyoldal az ő nevüket kapta (Barátok hegye). Szőlőkultúrájuk nagy hírre jutott, a borból komoly felesleggel rendelkeztek. Mátyás király 1471-ben megengedte a diósgyőri Corpus Christi kolostornak, hogy Miskolcon évente 10 hordó bort eladhassanak. A barátok a Szinva-parton felépített kocsmájukban mérték a bort. Volt kúriájuk Sajószentpéteren is (Barátudvar), borukat itt is árulták. Kereskedtek a sóval is, ám a legfontosabb jövedelemforrásuk a malomipar volt. A Szinván, később Zsolcán a Sajón, majd Csabán a Hejőn is volt malmuk. Ez utóbbi mellett a pálosok a középkor végén szűrkallót építettek és volt kendertörőjük is, ahol a szürkésfehér szűrposztót készítették, a pálos csuhák anyagát. Itt említi meg az előadó, hogy a kolostorok gazdasági tevékenysége elsősorban a rend legfőbb célját, a hitéletet szolgálta. „Ebből a jövedelemből építették fel és bővítették a 14. és 15. század folyamán a két kolostort, templomukkal együtt, amelyek a régió kiemelkedő építészeti és művészi teljesítményei voltak, hatásuk pedig a vidék középkori templomépítészetében is megmutatkozott. Az építőművészet kvalitását a szendéleki kolostor ma is látható rommaradványai is mutatják, s ha arra gondolunk, hogy a Diósgyőri Madonnaként ismert Giovanni Dalmata-műről még nem állapította meg egyértelműen a kutatás, hogy a vár kápolnája, vagy a kolostor temploma oltárépítményének volt-e része, az azóta lerombolt művészeti produktumról is képet alkothatunk.” így lett a diósgyőri pálos kolostor a középkor végére a régió egyik legfontosabb vallási központja, amelyet a 16. században ugyan elpusztítottak, ám a 18. században újra felépítettek és működött is a rend feloszlatásáig. Hogy valóban fontos vallási központ lehetett, Sarbak Gábor előadása is bizonyította. Ő arról beszélt, hogy Diósgyőrben vikariátus működött, ahol novíciusokat is neveltek, s az itteni perjel (házfőnök) az általános perjel (rendfőnök) után a harmadik legfontosabb személy a rendben, így jelentős lehetett maga a kolostor is. A középkorban a könyv még komoly vagyontárgynak is számított, a kolostor könyvtárát természetesen egyházi
