Egyháztörténeti Szemle 5. (2004)
2004 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Sas Péter: P. Benedek Fidél ferences tartományfőnök (1907-1979)
102 Egyháztörténeti Szemle V/l (2004) kordátumot. Ezt követően a történelmi vallásfelekezeteket kiforgatták ősi javaikból, később pedig mind szűkebb keretek közé szorították működésüket. Az augusztus 3-án kibocsátott 175. számú rendelet, a „kultusztörvény” állami tulajdonba juttatott minden egyházi ingó és ingadan vagyont, mely iskolák és más intézmények fenntartásával volt kapcsolatban. 1949. július 30-án pedig a hírhedtté vált 810-es számú rendelettel feloszlattak minden olyan rendet, mely tanítással, egészségügyi és társadalmi szolgálattal foglalkozott. Az év végére a görög katolikus egyházat megszüntették, az ortodoxiába „vissza nem térő” papi személyeket bebörtönözték. A 810-es rendelet hatálya alá tartozó 15 rendbe nem tartoztak bele a ferencesek. Természetesen nem történt tévedés, sem feledékenység, hiszen a Rendszer átgondoltan, jól működött. A keresztény értékeket elvető hatalom a Vatikánnal kötött államközi egyezmény hatálytalanítása után a szocialista országok egyházpolitikájára oly jellemző „békepapi mozgalmat” akarta Romániában is megteremteni. Ebben szántak jelentős szerepet a ferences rendnek. Ebben az újabb történelemformáló időben olyan rendfőnökre volt szükség, aki biztosítani tudja a provincia jövőjét és ehhez a nem mindennapi feladathoz képes megszerezni a rendtagok egységes támogatását. Ekkor és így lett főatya P. Benedek Fidélből. Az 1948. június 24-i választáson az elérhető 15 szavazatból csak azért nem szerezte meg mindet, mert mint szavazásra jogosult tanácsos nem tartotta illőnek önmagára voksolnia. A provinciális tisztségét, vagy ahogyan ő fogalmazott „a keresztet, melyet vállamra raktak, elfogadom, mint szolgálatot”. Miután az állami egyházpolitika terve a provincia vezetőinek ellenállása miatt nem sikerült, elhatározták a rendtagok megtörését, végső esetben a rendtartomány szétzúzását. A külvilág felé az „önfeloszlatás” látszatát kívánták kelteni. Ennek érdekében a pátereket és a frátereket 1951-ben a máriaradnai koncentrációs jellegű táborba gyűjtötték össze. A szocializmust építő, majd a kommunizmus alapjait lerakni igyekvő Románia hivatalos és az ilyen feladatokra szakosodott szervei éppen a provincia védőszentje, Szent István király ünnepén, augusztus 20-án erőszakkal vitték el a szerzeteseket zárdáikból. Egyetlen kivétel volt, az idős P. Boros Fortunát, az egykori tartományfőnök, a brassói zárdafőnök. Őt egyenesen a Duna-deltához hurcolták kényszermunkára. 1953-ban a rend vértanújává vált, sírja a mai napig ismeretien. A máriaradnai kolostorba zsúfolódott be szinte az egész provincia: 75 pap, 4 klerikus és 43 laikus testvér, összesen 122 személy. Az itt tartózkodókhoz kell még számítanunk a már korábban ide telepített Notre Dame apácákat és a helyben szolgáló ferences nővéreket, akikkel már 200 fölé emelkedett a létszám. Ebben a helyzetben nagy felelősség hárult a provincia vezetésére és a definítorokra, a tanácsadó testületé tagjaira. A
