Egyháztörténeti Szemle 5. (2004)
2004 / 2. szám - DOKUMENTUM - Fazekas Csaba: Dokumentumok Miklós Imre lemondásának történetéhez (1989-1990)
142 Egyháztörténeti Szemle V/2 (2004) 3.6. Agostino Casaroli42 levele Miklós Imréhez, 1989. szeptember 11. A Vatikánból, 1989. szeptember 11. A Bíboros Államtitkár Igen tisztelt Miklós Imre úrnak Budapest Igen tisztelt és emlékezetes Miklós Úr! Közeledik annak a szeptember 15-nek 25. évfordulója, amely lényeges változást jelentett a Szentszék és a Kormány, az állam és az egyház között Magyarországon. Egy dátum, amelyet bizonyosan történelminek tekinthetünk, és amely kezdetét jelentette sok más lépésnek, lerakva új fejlődések alapjait, amelyek jelentkeznek. Gondolatom nem teheti, ebből az alkalomból, hogy ne forduljon Ön felé, aki akkor, mint elnökhelyettese a felekezetekkel való kapcsolatok állami szervezetének, majd elnöki minőségében aktívan kísérte ezt az egész folyamatot, az előkészítés szakaszában, a megegyezések megkötésében és aztán az ezeket követő lépésekben, egészen a legutóbbi időkig. Én is, mint részese a beható munkának, amelyet a két fél végzett, közvetlenül tanúsíthatom az odaadást, [amelyet] Ön a meggyőződések és az akarat őszinteségével tanúsított, hogy a közös erőfeszítésnek pozitív eredményeket biztosítson, leküzdve a nehézségeket és a jövőbe tekintve eg)' olyan optimizmussal, amelyet a tények a helyzet realitásában gyökerezőnek mutattak meg. Úgy hiszem, Ön most a múltba tekinthet — kezdve 1963. május elején, amikor XXIII. János pápa rendelkezése arra indított engem, hogy első ízben lépjem át a magyar határt, Önt találtam, amint várt reám — annak elégtételével, aki nem munkálkodott hiába. Egy elégtétel, amelyet én is, a magam részéről érzek. Visszagondolok ebben a pillanatban, túl számos hivatalos találkozásunk hivatalos részén, az előzékenységre, amely szinte azonnal szívélyesség és, ha így fejezhetem ki magam, szinte barátsággá vált, amelyet Ön állandóan irántam tanúsított személyi szinten, és amelyet Ön jól tudja, én is osztottam. ~ Casaroli, Agostino (1914-1998) olasz főpap, diplomata, az ő nevéhez fűződik a VI. Pál pápa idején kialakult és II. János Pál pápa idejében folytatott vatikáni „keleti politika” elmélyítése, ennek egyik leglátványosabb jele a Magyar Népköztársasággal 1964-ben kötött megállapodás volt. Érsekként, a rendkívüli egyházi ügyek titkárságának vezetőjeként (a Vatikán „külügyminisztereként”) 1963-tól többször tárgyalt Budapesten. Bíboros államtitkár, 1979-1991 között a Vatikán államtitkárságának vezetőjeként a pápaság „kormányfője” volt. 1990. február 9-én Budapesten Németh Miklós miniszterelnökkel ő írta alá a teljes körű diplomáciai kapcsolatok helyreállításáról szóló megállapodást. Ld. minderről tanulságos visszaemlékezéseit: CASAROLI, AGOSTINO: A türelem vértanúsága. A Szentszék és a kommunista államok (1963-1989). Bp., 2001. 160-171. p. Jellemzéséhez tanulságos: K ulcsár, 1994. 269. p. 13. sz. jegyz.
