Egyháztörténeti Szemle 5. (2004)
2004 / 2. szám - TANULMÁNY - Inzsöl Richárd Péter: A Csornai Premontrei Kanonokrend belső élete a 19. század második felében
58 Egyháztörténeti Szemle V/2 (2004) ismernek gúnyészrevételei szerint úgy látszék akarni a gondviselése alatti rend bajainak orvoslását, hogy semmit sem tesz, lehető legtávolabbra vonul, ott megfeneklik a mindinkább súlyosodó körülményeket könnyen veszi, sőt a mélyebben látni akarok némellyike szerint még szeretné a dolgok bonyolultét, hogy kitűnjék miként 28 évi korládan kormánya alatt milly boldogul folytak, persze boldogabb idők alatt a dolgok, most pedig, hogy abba mások is beleszólni vakmerők, milly szerencsétienül. — így mások. Isten mentsen meg, hogy ez igaz legyen! Szomorú volna, ha mikor nincs ok rá, balra húzna a fej, midőn a testület jobbra. Avagy nem ért-e bennünket már kívülről elég csapás, és nem fenyeget-e máshonnan elég veszély, hogy magunk siettessük romlásunkat és nem csak a kárörülő világ gúnyhahotáira tegyük ki nem életre valóságunkat, hanem kiknek helyeslése kiérdemlését dicsőségünknek kellene tartanunk főpapjaink méltó megrovására is? Pedig fájdalom, ilyen úton vagyunk. De ezt itt nem akarom kifejezni. Csak azt mondom: Jól tette Nagyságod, hogy akár a Conventnek, akár a mi kívánságunk megértésére Jánoshidát, mint úgy látszik tenni soha nem akart, elhagyta. Mert nem mintha már sok energiát várnánk Nagyságodtól (az elhaladott kort senki meg nem tagadhatja lélekre, tettre vagy annak hatása, magam érzem ezt legjobban), hanem mivel úgy illik, hogy a fej a kormány középpontján legyen, és úgy kell, hogy ennek nevében történjék minden, és úgy lehet csak, hogy minden történjék legjobban: mi amint a Conventnek kinyilatkoztattuk és mint előre hittük, ennek kívánságával találkoztunk szándékolt lépésünket szentül megtettük volna. E nyilvánosság sok kelle- medenséggel fogott járulni, tudjuk, de meg vagyunk győződve, hogy az igaz és okos szót felsőbb helyen meghallgatták volna. Az eredhető botrányt az viselendette, ki arra okot adott. Itt ismét nem akarok ezúttal bővebb fejtegetésbe bocsátkozni, csak azt jegyzem meg: Hogy Nagyságodnak a Conventtől először alattomos, azután nyilvános elszaladása, valamint atyai szívre nem mutat, úgy arra igaz oka nem volt. A' Convent úgy nem idézte elő a megtörtént catastrophát, valamint Nagyságod nem. A' szükség akaratlanul jött ránk. Abba, ha savanyú képpel is, bele kell illeszkednünk. Ne történt volna illy roppant változás, soha eszébe nem jut a Conventnek, ha még oly különösen ment volna is egy és más, Nagyságod kormányába beleszólni. Egyes elégüledenek nélkül soha nem lesz ugyan valamely [,..]115 szintúgy, mint egyeseket lekenyerezni nem nagy mesterségbe kerül annak, ki négy prépostság jövedelmeivel tetszése szerint rendelkezhetik, de olly egylelkűség, miilyen minden összebeszélés nélkül akkor megszállotta minden házunk tagjait, csodaszerű volna ha azon ösztönből nem magyaráztathatnék igen világosan meg, miszerint életéről és fönnmaradásáról ki-ki legelőször aggódik. Ha őszinte akar lenni Nagyságod, 115 Olvashatatlan szó.
