Egyháztörténeti Szemle 5. (2004)
2004 / 2. szám - TANULMÁNY - Inzsöl Richárd Péter: A Csornai Premontrei Kanonokrend belső élete a 19. század második felében
12 Egyháztörténeti Szemle V/2 (2004) postságok, úgy az is a prépost nevére adatott”, de arról is meg voltak győződve, hogy ami a prépostnak, mint rendfőnöknek adományoztatott, az egyúttal a konventnek is. Ebből tehát kiderül, hogy a csornai posta felügyelete a prépost és a konvent joghatósága alá tartozott, s abból is jövedelemmel bírt. A gazdászati választmány mégis azt az ajánlatot tette Gyöngyössynek, hogy bár „legkisebb szándéka sincs a prépost postamesteri hivatalát alacsonyítni, vagy körülírni, sőt kész ezt az annyira »tulajdon személyére átadott és felelőssége alatt ellátandó« minden póstajövedelmet a prépostnak, mint congruát, ha egyedül ezzel megelégszik, átengedni”. A választmány ugyanakkor fenntartotta magának a jogot „ezen jövedelem és a postalovak feletti intézkedésre”, s döntését azzal indokolta, hogy elkerülhető legyen az előző évben megtörtént eset. Ekkor „a Választmány utasításul adott határozata ellenébe, ugyan a póstakiadónak rögtönözte rendeletét, de a póstalovakat, olly csúf és vesztegetett áron, egyedül csak kocsisával értekezve, eladta Nagy Csütörtökön, midőn mások, a legegyügyűebb keresztények is a katolikus vallás legfölségesebb titkai emlékét ülik”. E postalovak árát „természetesen” nem tette be a közpénztárba, amiért is a választmány kilátásba helyezte, hogy ha ezt továbbra sem teszi meg, úgy a konvent ezt az „őnagysága méltósága és fényes állásával semmiképp meg nem egyeztethető eladást [tulajdonképpen elidegenítést] megsemmisíti és a lovakat tüstént visszahajtatja a vevőtől”. Fentiekből is kitűnik: Gyöngyössy jellemére nézve sem büszkélkedhetett nemes vonásokkal, hiszen konventjének a megkárosítása mellett a saját zsebére és kénye-kedve szerint gazdálkodott, amely e korban — amikor a rend fennmaradása leginkább anyagi megélhetésétől függött — nem volt megengedhető, illetve soha nem szerzetesi, rendfőnöki magatartás. Gyöngyössytől a Gazdászati Választmány megkeresésére sem érkezett válasz, s a rendtársak türelme egyre fogyott, elégedetlenkedése egyre nőtt. Ennek egyik jele Szenczy Imre szombathelyi igazgató levele a csornai konventhez 1851. május 2-án.“° Tarthatatlannak mondta az aktuális állapotokat, Gyöngyössy viselkedését pedig minősíthetetlennek, s amint írta: „elöljárónk makacs különködése miatt több egyházi és világi személyek nemtetszésébe estünk”. Kérte a konventet, hogy mivel a prépost — bár már Szent Márton napjára (1850. november 11.), s utóbb március végére ígérte — még mindig nem tért vissza Csornára, saját jogkörében intézkedjen újoncok felvételéről, amit az iskolák 1850-ben életbe lépett, Thun-féle új szervezeti feltételei, és a közeljövőben a szombathelyi gimnáziumnak teljesen a csornai rendre háramló ellátási terhe égetően szükségessé tesznek. (Addig ugyanis a szentgotthárdi, majd a szentkereszti - ma: Heiligenkreuz, Ausztria — ciszterci apátok fizették a líceum négy világi pap tanárának az eltartását évi 2000 forinttal.) Kérte a konventet, „szólítsa föl * 20 CsPPL. A.V. 25. II. 5.
