Egyháztörténeti Szemle 5. (2004)
2004 / 1. szám - "A KATEDRÁRÓL" - Csohány János: Magyar református hitvallások
140 Egyháztörténeti Szemle V/l (2004) A teológiailag kiválóan képzett választófejedelem Ursinus Zakariás (1534-1583) heidelbergi professzort, Melanchton Fülöp wittenbergi professzor, Luther belső munkatársa tanítványát bízta meg a káté alapszövegének megfogalmazásával. Hogy lehet az, hogy egy wittenbergi tanultságú, tehát lutheránus tudóst bízott meg egy református káté megírásával a fejedelem? Úgy, hogy számos, eredetileg lutheránus meggyőződésű teológus jutott el akkor a helvét reformáció hitigazságainak elfogadására. Ilyen volt Ursinus professzor is. Megkönnyítette döntését az, hogy Melanchton tanítványa volt, aki maga is egészen közel állt a helvét reformációhoz, de nem akart szakítani barátjával, Luther Mártonnal, ezért külön véleményét óvatoskodva bár, de jól felfedezhetően tanította katedráján Wittenbergben és könyveiben. Nem egy magyar református reformátor is Melanchton hatására jutott el a helvét reformáció irányzatának elfogadására. Ursinus megfogalmazta a Káté alapszövegét, amit a fejedelem személyesen figyelemmel kísért, aztán egy teológusokból álló bizottsággal átnézette. Ennek a bizottságnak volt tagja Olivetanus Gáspár, Kálvin korábbi genfi tanítványa, akit helytelenül a Heidelbergi Káté társszerzőjeként szoktak emlegetni. 1562 végére elkészült a káté. A választófejedelem jónak tartotta. Zsinatot hívott össze, amelyben maga ismertette a kátét, amit aztán alapos megtárgyalás után még abban az évben hivatalos pfalzi hitvallásként fogadott el a zsinat. 1563-ban az év elején kinyomtatták a kátét. Abban az évben kétszer kinyomtatták. A II. és méginkább a III. kiadásba toldották be a katolikusokat elmarasztaló 30., 57. és 80. kérdést a máig olvasható formában. 1563-ban ért véget a római katolikus egyház tridenti zsinata, amely nem csupán elutasította a reformációt, hanem eretnekségnek bélyegezte azt és kiátkozta követőit. Erre válaszoltak ugyancsak elítélő hangon a Heidelbergi Káté II. és főleg a III. kiadásában még 1563-ban. A Heidelbergi Káté aztán elindult a református egyházakban hódító útjára. 1566-ban a politikai élet terén is sikert aratott vele III. Frigyes. A Német-Római Szent Birodalom gyűlésén a II. Helvét Hitvallással együtt terjesztette elő hitének igaz keresztyén volta igazolására és bátor- s szakszerű, teológiailag megalapozott beszédével elérte, hogy a birodalmi gyűlés nem ítélte el a református vallást és nem lépett fel erőszakkal a birodalom református tartományai ellen. 1619-ben a holland református egyház dordrechti zsinatán hivatalos hitvallási iratául fogadta el ezt a kátét. A kolozsvári lelkészek Heidelberg egyetemétől kértek véleményt és teológiai segítséget 1564-ben a lutheránusokkal folytatott vitájuk támogatására. Egyéb iratok mellett még abban az évben a Heidelbergi Kátét is elküldték a kolozsvári református lelkészeknek, akik azt örömmel fogadták. Hamarosan azonban a kolozsvári lelkészek antitrinitáriussá lettek és akkor antitrinitáriussá alakították a Heidelbergi Kátét, és 1566-ban kinyomtatták latinul.
