Egyháztörténeti Szemle 5. (2004)
2004 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Sas Péter: P. Benedek Fidél ferences tartományfőnök (1907-1979)
104 Egyháztörténeti Szemle V/l (2004) tegyék le, váljanak meg szerzetesi ruhájuktól. Fidél főatya felháborodottan utasította el a bukaresti parancsot: „Fia az urak le akarják vetkőztetni a rendtagokat, vetkőztessék le maguk, ne az édesapától várják, hogy lehúzza róluk a köntöst”. Ezzel végképp betelt a pohár, a hatalom most már nyíltan le akart számolni vele. 1961. június 26-án került sor letartóztatására. Désről a szamosújvári börtönbe hurcolták, ahol jó két esztendeig tartották vizsgálati fogságban. 1963 márciusában hazaárulás vádjával ítélték él a kolozsvári katonai törvényszéken. A gyenge fizikumú és a börtönkórházban kezelt elítéltet 1964 augusztusában amnesztiával, közkegyelemmel kiengedték a börtönből. Miután visszatért a dési kolostorba, továbbra is zaklatták. Dési számkivetése egészen 1967. augusztus 10-ig tartott. A további zaklatást úgy próbálta meg elkerülni, hogy pasztorizációs munkát vállalva a messzi Zalánba, majd onnan Málnásfürdőre ment. Szívgyengesége miatt állandó orvosi felügyeletre és gyógykezelésre szorult. Ápolása közben halt meg 1979. május 26-án, a csíkszentimrei mofettában. Életének 72., szerzetességének 56., papságának 49. évében helyezték végső nyugalomra az esztelneki zárda temetőjében. P. Benedek Fidél, a székely ferences szerzetes számára a katolicizmus egyetemessége mindig összeegyeztethető volt nemzetisége kihangsúlyozott vállalásával, a magyar kultúrához, elsődlegesen az erdélyi művelődés köréhez tartozása kifejezésével. Ez a szempontrendszer határozta meg írásbeli és szóbeli megnyilatkozásait, tetteit, egész életét. „A Rendtartomány fia vagyok... A tisztelet, szeretet és hála tölt el múltjának, szerepének és hivatásának láttára. Kívánok neki szolgálni. Legjobb szolgálat pedig a történelmi emlék-állítás”. A legtöbbet természetesen rendje és provinciája történetével foglalkozott. Ahogyan ő megfogalmazta: „Oly gazdag az erdélyi ferences múlt és akkora belső értékeket hordoz, hogy tiszteletet parancsol. Feledésben nem maradhat, sem tulajdon fiai, sem az erdélyi közösség előtt”. A kolozsvári ferencesek 200 éves ünnepén a „Kolozsvári ferencesek kétszáz éve, 1745-1945” c. sorozat öt egymást követő füzetében foglalta össze a legszükségesebb tudnivalókat a rend kolozsvári jelenlétéről és szerepéről.2 „Szűz Mária Háza” Kolozsvárt. A Lorettói Kápolna emlékezete. Kolozsvár, 1945.; A mi templomunk. Áttekintés a ferences templom életéről. Kolozsvár, 1945.; Kolozsvári ferencesek. Betekintés a kolostor életébe. Kolozsvár, 1946.; Szent Klára nyomában. Az egykori kolozsvári ferences nővérek története. Kolozsvár, 1947.; Világi ferencesek. A kolozsvári Ferences Harmadik Rend áttekintő története. Kolozsvár, 1948. A hatodik füzetet „Ferencesek a Farkas-utcában. A ferencesek első kolozsvári letelepülése, kolostora és élete” címen hirdették, de már nem jelenhetett meg.
