Egyháztörténeti Szemle 4. (2003)
2003 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Tóth Zsombor: EGOizmus. Az énreprezentáció mint én-performancia (self-fashioning) Bethlen Miklós emlékiratában
Tóth Zsombor: Az én prezentáció Bethlen Miklós irataiban 77 Továbbá: „...Mártyrok, kik az igazságért fogságot, szidalmat, s-több nyomorúságot szenvednek ugyan, de szintén meg nem öleinek... ” Noha ez csak bizonyos pontosításokkal alkalmazható Bethlen esetére, hisz ő elsősorban politikai fogoly, és a felségárulás vádja miatt tölti börtönbüntetését, Bethlen következetesen törekszik arra, hogy a börtönbüntetést, a fogságot, olyan szenvedésként ábrázolja, amely a haza és az egyház érdekében történő áldozatnak, áldozatvállalásnak felel meg, amit részint örömmel fogad, részint pedig jóbi belenyugvással vesz tudomásul. Ez a törekvés azonban újabb szerepkörök szimultán érvényesítését implikálja, az én- performancia itt valóban lenyűgöző selffashioninggf alakul át azáltal, hogy az identitás két (mártír, próféta) szerepkör közötti oszcillálássá, reprezentációs célzatú bemutatóvá lényegül át. Szőnyi fogsággal kapcsolatos fejtegetései a következőek: „1/alaminthogy a kit isten, az üldözőknek kezekben bocsát, nagy jele az, hogy Isten azt a Mártyromságra bocsátotta, a szenvedésekre rendelte, hogy abban mint szerelmes hívében magát megdicsőitse.”U ’ Ezt a megállapítást is, de az egész emlékirat azon törekvését, hogy a fogságot mártírium értékű áldozatként, illetve Bethlent mártírként reprezentálja egy, a leányának, Teleki Sándomé, Bethlen Júliának 1712-ben írt levele is egyértelművé teszi. Az édesapját sirató Júliát, Bethlen Miklós így vigasztalja: „Édes Eéányom, Úgy hallom engem sokat siratz Ne sirass engem hanem inkább adgy halat Istennek, hogy azAtyadot azJsten a maga dűtsossegeert, es hazájáért való szenvedésre meltoztatta. Az Istennek tu rajtatok bizonyoson nagy mértekben meg lattzando aldasanak tsalhatatlanpetsete azen szenvedésem.’,8? Ennek igazolását és egyfajta összegzését az imádságoskönyv fináléja szolgáltatja, az imádságon belüli kérés formájában: „Ha pedig én Istenem, a te akaratod nem az hogy ez a pohár éntő lem... elmúljék, hanem az hogy holtig raboskodván halálommal is dücsőítsem Felségedet, legyen a te akaratod, én Istenem, nem az enyím (...) Legyen, bárcsak, az én holtom után, az én házam az én Istenem vigasztalásának háza és példája, amit életemben próbának és keserűségnek háza volt, és bárcsak azpn lássék meg ho^p az isten szenvedésimnek okát és magokat a szenvedéseket kedves áldozatul vette...” A Szőnyi Nagy István által képviselt puritánus mártirológiának van egy olyan fontos eleme, amely Bethlen emlékiratában az énreprezentációs eljárások számára az átmenetet teremti meg, a mártíri szerepkörtől a prófétai szerepkör irányába. Ez pedig nem más mint a korona, a mártírok által elnyerhető korona. Fontosnak vélem azt hangsúlyozni, hogy ez a korona mint a jellegzetesen mártíri magatartás, sőt a mártírium felvállalásának méltó fizetsége, meglátásom szerint nemcsak az egyházi reprezentáció * 86 87 88 Szőnyi Nagy, 1675.6. p. 86 Szőnyi Nagy, 1675.6. p. 87 Bethlen-levelek, 1987. II. 1066. p. 88 Bethlen-önéletirás. 1079-1080. p.
