Egyháztörténeti Szemle 4. (2003)
2003 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Vischer, Lukas: Kálvin öröksége és a jelenkori református egyházak szakadásai
Lukas Vischer: Kálvin öröksége és a jelenkori református... 65 Nem ennyire egyértelmű a gyülekezetek közötti vagy éppen az egyetemes szintű döntéshozatal. Kálvin alapjában véve tisztában volt azzal, hogy az egyház és az állam között különbséget kell tenni. Egész életében síkra szállt az egyház önállóságáért a magisztrátussal szemben. Szabad, állami befolyástól független egyházi szervezetek csak ott jöttek létre, ahol a református egyház kisebbségként élt. Sajátosan református döntés- hozatali struktúra például a franciaországi, ahol egy, a gyülekezetek képviselői közül választott zsinat dönt az egyházi élet sokféle kérdésében. A tekintély tehát nem egy Isten által rendelt hierarchiáé, hanem a gyülekezeteken és az általuk kiküldött képviselőkön nyugszik. Itt is a közösségi szellem a meghatározó. A közös igehallgatásban értik meg Isten nekik szóló akaratát. Átvihető-e ez a látásmód az egyetemes egyház szintjére? Kálvin elvileg pozitívan áll e kérdéshez. Az Institutio egyik aprólékos fejezetében így ír az egyetemes egyházi zsinatokról: „Mi kétségkívül szívesen elismerjük, hogy ha valamely hittétel körül vita merül fel, ennek nincs jobb és biztosabb orvossága, mint az, ha a valódi püspökök zsinata összeül azért, hogy a vitás dogma felett döntsenek. Sokkal nagyobb súlya lesz ugyanis az olyan határozatnak, melyet az egyház pásztorai Krisztus Lelkének segítségül hívása után közösen hoznak, mint ha valaki az otthon külön megalkotott véleményét adja a nép elé, vagy néhány ember magányosan eszközli azt. Továbbá, ha a püspökök egybe jöttek, közösen kényelmesebben határoznak arról, hogy mit és minő alakban kell nekik tanítani, hogy a különbség megbotránkozást ne támasszon. Harmadszor Pál apostol is ezt az eljárást rendeli (lKor 14,29) a tudományok megítélésében. Mikor ugyanis minden egyes egyháznak megadja az ítélkezés jogát, ugyanakkor azt is megmutatja, hogy fontosabb esetekben mi az eljárásmód, hogy t.i. az egyházak egymás közt közösen vizsgálják meg a dolgot. És maga a vallásos érzés is arra tanít bennünket, hogy ha valaki az egyházat valami szokadan dogmával zavarja meg és any- nyira jut már a dolog, hogy valami nagyobb meghasonlástól kell tartani, akkor jöjjenek össze először az egyházak, vizsgálják meg a szőnyegen levő kérdést, végül igazságos vizsgálat után hozzák meg a Szentírásból vett határozatot, amely a nép kételkedését is megszünteti s az istentelen és zavargó emberek száját is betömi úgy, hogy tovább menni nem mernek.” (Inst. IV,9,13.) Kálvinnak nem volt alkalma e vízióját valóra váltani. Még nem érett meg az idő arra, hogy az evangéliumi egyházak közös zsinatot hívjanak össze. Ezt nem csak a külső körülmények gátolták meg. Kálvint az új, békéltető gyakorlat szükségessége helyett inkább a zsinatok tekintélye el-
