Egyháztörténeti Szemle 4. (2003)
2003 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Bartusz-Dobosi László: Az indiánok lelkéről
52 Egyháztörténeti Szemle IV/1 (2003) szűnt meg azonban kedves indiánjainak nyomorúságos helyzetével foglalkozni, s több művet is írt azok védelmében. Olyanokat, mint például „A hittérítés egyeden helyes módszere”, illetve „Igen rövid tudósítás az indián országok elpusztításáról és elnéptelenedéséről”. Ezekben a könyvekben igyekezett nézeteit terjeszteni, elítélte a gyarmatosítás kegyedenségeit, s felvázolta az együttélés helyes útját. 1527-ben a hispaniolai (mai Haiti) Puerto de la Plata kolostor perjele lett, s az indiánok védelmében megkezdett munkáját itt folytatta. A vállalkozás reménytelennek tűnt, de az itt eltöltött hittel teli, fáradtságos tíz év, 1537-ben mégis valamiféle kezdeti sikerekkel kecsegtetett. Ekkor ugyanis Las Casasnak sikerült végre elfogadtatnia nézeteit a guatemalai kormányzóval, s a salamancai egyetem professzorai is felsorakoztak mögéje. Nagy szerepe volt ezeknek, az 1542-ben kiadott, ún. „Új Törvények” (Leyes Nuevas) megjelenésében, amely szemben a burgosi eredményekkel, tagadta az indiánok született rabszolgaságának elvét, s korlátozta az indiánok elleni erőszakos fellépést. Általa az indiánok a spanyol korona közveden alattvalói lettek. Az új törvények végrehajtása azonban egyáltalán nem bizonyult könnyűnek, mert a konkvisztádorok nyíltan szembehelyezkedtek a döntéssel, amelyek olyan nagy felháborodást keltettek, hogy három év múlva vissza kellett vonni őket. A király és a pápa nagyon messze voltak, s a helyi alkirályok, ill. kormányzók a busás haszon reményében hajlottak a gyarmatosítók érdekeinek képviselésére. Las Casas, aki időközben (1543) Chiapa püspöke lett, nem adta fel. Kiadott egy „Tanácsok és szabályok a gyóntatok számára” című rendeletet, amelyben megtiltotta papjainak, hogy feloldozzák azokat a spanyolokat, akik nem voltak hajlandóak szabadon bocsátani indiánjaikat. A domonkos rend hathatós támogatásával pedig, sikerült rábírnia III. Pál pápát arra, hogy az indiánok pártjára álljon, és hivatalosan hirdesse ki, hogy az indiánoknak emberi lelke van. Ez, az indiánokat is embereknek elismerő pápai bulla, a „Sublimis Deus”, 1547-ben jelent meg, de nem sikerült azonnal lezárnia a kérdést. 1548-ban még külön összeült egy egyházi zsinat Limában, hogy foglalkozzék az indiánok leikével, azaz embervoltuknak a kérdésével. A vélemények erősen megoszlottak. Egyesek úgy érveltek, hogy minthogy Jézus apostolai nem hirdették az evangéliumot Amerikában, az indiánokat nem lehet megkeresztelni. Szerencsére létezett egy legenda, mely szerint Szent Tamás apostol Indián keresztül eljutott Amerikába is, és ott hirdette az igét. Ez aztán az indiánok oldalára döntötte el a kérdést, és a zsinaton szótöbbséggel kimondták, hogy az indiánok is emberek. I. Károly király ezért megparancsolta, hogy azonnal függesz- szék fel a hódító expedíciókat az Indiákon. Ezzel párhuzamosan felszólí5 LÉVAY MIHÁLY: A katolikus hittérítés története. I-II. Bp., 1938.