Egyháztörténeti Szemle 4. (2003)
2003 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Bácsfi Diána: A Harcos szakralitása, avagy a Männerbund-szövetségek létrejöttének vallástörténeti alapjai
46 Egyháztörténeti Szemle IV/1 (2003) raklész, Aszklépiosz stb.). Kheirón, a társaihoz képest szokatlanul szelíd kentaur viszont az ezoterikus tudás — a gyógyítás, a jóslás, a matematika, a zenetudomány — mintaképe, ezért feltételezi G.S.Kirk, hogy itt a természetben tapasztalható ellentétek dialektikus egységének megjelenítéséről lehet szó. Mi ezt azzal egészítenénk ki, hogy nemcsak a kentauroknak, de általában a primordiális időket felidéző Mánnerbundoknak éppen az az egyik rituális feladata, hogy a coinndentia oppositorum értelmében egyszerre legyenek isteniek és állatiak, vészthozók és bajelhárítók, nőellenesek és termékenységvarázslók. Ez utóbbi aspektussal kapcsolatban megjegyezzük, hogy feltűnő kapcsolat áll fenn a férfiszövetségek és a mágikus eső- csinálás szertartása, ezáltal minden bőség, fertilitás és növekedés között: erre utal a kentauroknak Nephelé felhőasszonytól való származtatása, a Gandharváknak Varunával fennálló titokzatos rokonsága, valamint az a motívum, mely szerint a Sántoaderektől a lányok hajának megnövesztése remélhető. Frazer The Golden Bough-jában olyan bajor,-lengyel és csehországi folklórrítusok kerülnek említése, melyek során félmeztelen, karddal felfegyverkezett fiatalok üspk el a Telet vagy a Halált. Ezek a rituálék, melyeket Frazer a „gabonaszellem” megölésének és feltámasztásának ciklikus aktussorozatával hoz összefüggésbe, mind annak a kozmikus világképnek megnyilvánulásai, melyek a keresztény lineáris historizmus előtérbe kerülésével visszaszorultak egyszerű paraszthiedelmekké és népi babonákká, hogy az Európa számos vidékén (különösen Dél-és Kelet- Európában) még a múlt század elején is élő valóságot jelentő „kozmikus kereszténység” elemét képezzék. A „téltemető” szertartások egy másik, témánk szempontjából különösen fontos aspektusa az, hogy forgató- könyve több esetben tartalmazza két, botokkal és fakardokkal (a kard a Mánnerbund-rítusoknak mindig fontos kelléke) felfegyverzett csoport (lásd pl. a katalóniai Leridában 1877-ben megfigyelt rítust) összetűzését, vagy még jellegzetesebben a nemek közti éles elhatárolódás motívumát (pl. a fiúk megkergetik, lelocsolják a lányokat, vagy éppen a leányok rekesztik ki a tavaszhozó mágikus cselekmények élvezetéből a fiúkat). A na- turista-intellektualista iskola nyilván azzal intézi el ezeket a szertartásokat, hogy nem jelentenek mást, mint a Tél és a Tavasz, a múlt és a jövő, az élet és a halál küzdelmének ritualizált megfogalmazását, ám mi ezt a magyarázatot csak azzal a megszorítással fogadjuk el, ha hozzátehetjük: az ellentétek egységének szétválása, egymás ellen fordulása, harca, majd eggyéolvadása az avatási rendszer közvetítésével valójában a világteremtés és a primordium dramatizált újra-és újraelbeszélését valósítja meg. A középkori boszorkánykultuszok, amelyekről Margaret Murrayn kívül már sokan mások is (pl. J.Grimm és O.Höfler) megállapították, hogy az akár a neolitikumig visszanyúló európai kozmikus világképből tartalmaztak olyan mennyiségben elemeket, hogy akár azok látens továbbélésének is tekint-
