Egyháztörténeti Szemle 4. (2003)
2003 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Bácsfi Diána: A Harcos szakralitása, avagy a Männerbund-szövetségek létrejöttének vallástörténeti alapjai
38 Egyháztörténeti Szemle IV/1 (2003) gyermekes anyákká tenni). Vezérük, Romulus megalapítja a celeres néven ismert harcosi testvériséget (melyet majd békeszerető, s Dumézil szerint a gravitas és a brahmanikus erények legtökéletesebb inkarnációjaként fellépő utóda, Numa oszlat fel), s a szakrális hagyományt dölyfösségében megsértő Remust épp egy ilyen katona, egy Celer sújtja halálbüntetéssel. Érdekes lenne megvizsgálni, konkrétan mit sértett meg megbocsáthatatlanul Remus bűne, ti. Róma épülő falának ádépése vagy átugrása. Minden fal, kerítés, országhatár tulajdonképpen a „kinti”, kaotikusnak, profánnak és kiismerhetetlennek érzékelt világot választja el attól, ami „benső”, meghitt, tájékozódási dimenziókkal rendelkezik, tehát szent, s az átugrás nyilván a Romulus által imitatio dei-w el, a világteremtés megismétlésével véghezvitt rendteremtési aktus (=a falemelés) spiritualitását sértette, ezzel a két, egymást kölcsönösen kizáró antagoniszdkus dimenzió összemosódását okozva. Lehet, hogy a halála a minden „kezdéskor” és „építéskor” szükséges véresáldozatként egyszerűen elengedhetetlen volt az archaikus ideológia paradigmatikus törvényei értelmében. Az is tény azonban, hogy vá- ros-vagy országalapítás idején a talaj lábbal való érintése akár pozitív, akár negatív értelemben, de mindenképpen szakrális jelentéssel bíró aktusnak minősül, amely egyaránt képes rendet, birtokbavételt, a közösség új mikrokoszmoszának megkreálását szentesítő hierophanikus jelenséggé válni, mint éppen ellenkezőleg, veszélyes és kiszámíthatadan erőket felidézni. Remus ezúttal vészthozó „lépésének” pozitív ellenpárja lehet a honfoglaló Dragos aktusa, aki azzal veszi birtokba a későbbi román nemzetállam magterületét, hogy descälecat (azaz „leszáll”) a lóról, s a föld megérintése tulajdonképpen a honalapítás sui generis szertartása (lásd a Tuatha Dé Danann kelta epikus rendszerében a partralépés hasonló jelentőségét). A Mánnerbund-csoportok rítusainak megértése tehát jóval mélyebb valláshermeneutikai munkát igényel, mint az első pillantásra tűnhet, hiszen a mélyben egy olyan ideológiai szisztéma húzódik, amely közvetve vagy közvedenül, de a későbbi korok ikonográfiái vagy mentalitási sémáit is meghatározta. Kapcsolat a feminin princípiummal Végezetül egy olyan kérdéskör tárgyalására térünk át, amely a férfiszövetségek genezisének és ontológiájának par excellence kardinális pontja lehet és ez nem más, mint a „szexus metafizikájának” (hozzátesz- szük: és hermeneudkájának) problematíkája. Kiindulópontunk az, hogy a premodern mentalitás világmagyarázatában alapvető szerepet játszik egyfajta ahistoricus dialektika, amely szerkezetében nem áll messze a hegeli tézis-antitézis-szintézis rendszerének koncepciójától. Ez a világkép a Mindenséget dualitások szisztémájaként képzeli el; lét és nemlét, jó és
