Egyháztörténeti Szemle 4. (2003)
2003 / 2. szám - TANULMÁNY - Fekete Csaba: Néma úrvacsorázás, avagy "Vegye ön e bort!"
26 Egyháztörténeti Szemle IV/2 (2003) Parasznyán, Szuhogyon, de sok más gyülekezetben élt még ez a szokás a 20. század közepén. „Ennek a szokásnak hivatalos eredete van, mert a Tiszáninneni egyházkerület 1825-ben kiadott egy »terjedelmes és szigorú Rendtartás«-t s az egyházlátogatók elé írt felteendő kérdések között ott van az A.— 7. pont alatt: »(A kisebb gyülekezetekben) Béhozatott- é Közrendelésünkhöz képest az a szokás, hogy mikor a Leányok az Úr- asztalához járulnak, ők magok énekelnek?«62 Papp Géza a jegyek fölött elhangzó hálaadó imádság utóéletét is kereste, erről kénytelen leírni, hogy sokféle imádságformulát közöltek a kerület lelkészei: „De sem az Liturgia sacrae coenae imádságainak, sem a régi tiszáninneninek nem találtam nyomára a jelentésekben.”63 Az ige- mondással kapcsolatos téves tájékozódásra mutat ez a megfigyelése: „Alacskán a jegyek osztása közben a lelkipásztor igéket mond, ugyanakkor a gyülekezet énekel. Kázsmárkon igéket mond a lelkipásztor a jegyek osztása közben, azt jegyzi meg róla, hogy ezt a szokást ő hozta be, s a gyülekezet igen megszerette. Bizony éltek már ezzel a szokással a lelekipásztorok más helyen is, régen is, hiszen, ha csak tíszáninneni szokást idézzük, ennek gyakorlását utasításban adja az első egységes tiszáninneni rendtartás az Liturgia sacrae coenae-ben, de a második, az 1814-es is.”64 Amint a föntebbiekben láttuk, ez másként történt. A hazai és szűkkörű tájékozódást nem árt tágítanunk. Evek jártával nyugati protestáns egyházak (angolok, hollandok, németek) különböző úrvacsorás szertartásáról is szereztem elég meglepő és vegyes élményeket, amelyek itthoni gyakorlatunkban ismeretlenek. Például az, hogy egyes reformátusok (nem lutheránusok, hanem presbiteriánusok) ma is kovászta- lan kenyérrel (tehát ostyával) úrvacsoráznak, míg mások, akár Alvinci idején, nem veszik el a kenyeret, hanem szájukat nyitják. Hallottam igehírdetőt, aki olyan éneklő hangon szólott, csakhogynem áriázva prédikált, de szertartáson gyülekezeti éneklés egyál-talán nem volt, helyette az istentiszteleti imádságokat szavalókórushoz hasonlóan olvasta az egész gyülekezet. Egy-egy szertartási szokás nagyon emlékeztetett a puritánellenes Miskolci Csulyak Gáspár (1627-1696) által egykor leírottakra. Ezek azonban valóságos puritán törekvésekkel is megegyeztek, amint ezt maga az egyik korabeli puritán, maga Telkibányai István (circiter 1630 — post 1684) szintén megerősítette, például a tekintetben, hogy sok helyen nincs éneklés úrvacsorái idején. „Néméllyek kozz ülök, az kózönféges Ifteni tifzteletkor, femmi énekléft nem engednek meg; némellyek vifzont az énekléft megengedik ugyan de hogy az Afzfzonyi állatok az Ecclefiában énekelnének 62 Papp, 1958.49. p. 63 Papp, 1958. 50. p. (.A 1 Papp, 1958.50. p.
