Egyháztörténeti Szemle 4. (2003)
2003 / 2. szám - TANULMÁNY - Fekete Csaba: Néma úrvacsorázás, avagy "Vegye ön e bort!"
22 Egyháztörténeti Szemle IV/2 (2003) éneklést pedig azért szüneteltetni, hogy az megtörténhessék, vétség a református istentisztelet közösségi elve ellen. De nem helyes ez a szokás azért sem, mert elvonja az úrvacsorával élők figyelmét az egy szükséges dologban való elmélyedéstől...” E rosszallás erdélyi hagyománya ellenére az igemondoga- tás gyakorlatát mindenhol, a világ bármely sarkában élő reformátusok szertartásához ajánlotta és elvárta volna a Tanácskozó Zsinat időközben kiadott ágendája,53 noha például a Vásárhelyi János (1888-1960) által közzétett ágenda vélekedése sem ilyen irányt követ. Nem említi az igemondást, hanem ennyit mond: ,,a szent jegyek kiosztása a gyülekezet alkalmi éneklése alatt" történik.54 A Tanácskozó Zsinat ágendájában egyáltalán nincs szó a szerezte- tési igék ismételgetéséről, vagy pedig a bibliai fejezeteknek a Kálvin és a pfalzi ágenda szerinti felolvasásáról, csak arról a népszokásról, amelyet a szerkesztő idős atyafiak egykor eltanultak, huzamos ideig gyakoroltak, és amelynek globális elfogadását — emberileg érthető — szívből óhajtották. A hagyományos református szertartás részének tekinti sok idős atyafi a Lengyel József (1770-1822) énekének megosztott hatodik versét is {Szállj le most mennyből Életnek Kenyere). Ameddig álló úrvacsorázás alkalmával a kenyér osztása az első asztalnak véget nem ér, addig elhallgat az éneklés. Amikor elkezdik osztani a bort, akkor zendít rá a kántor, hogy: Életnek Vi%e! nyiss magadnak utat. Ez a szokás közvetlenül eleve nem kapcsolódhatott például a pataki ágendához. Nem alakulhatott ki korábban a 19. század közepénél — ez Tóth Ferenc és Mitrovics százada —, hisz a Benedek Mihály által javítgatott éneket az 1806-os énekeskönyvben először 1808-ban nyomtatták ki.55 Ez az ártatlan szokás mutatja, hogy a sivár liturgiát valamelyest ösztönösen ékesítenék a gyülekezetek és lelkészek, ha lehetne, és ez semmivel nem kevésbé református vagy írás-szerű, mint az, hogy mostanság a legtöbb gyülekezetben csupán angolszász énekek hangzanak el úrvacsora közben (sablonosán a 457. és következők, tehát szégyenletes módon a mai reformátusság értékes úrvacsorái énekeinket egyáltalán nem énekli), vagy még ezek is fokról fokra meggyérülnek, mert A Magyar Református Egyház Istentiszteleti Rendtartása. A Magyar Református Egyházak Tanácskozó Zsinatának kiadása. [Kolozsvár], 1998. „A szent jegyek kiosztását lehetőleg igemondás kísérje” (13,63, 87). Református ágendás könyv. (A Román Népköz.társaságban levő Magyar Református Egyház istentiszteleti rendtartása.) A Református Egyház iratterjesztésének kiadása. Cluj-Kolozsvár, 1950. 17. p. 168. sorszámmal, kilenc strófa; eredeti helyesírással idézem. Ugyanerre hivatkozik PÁLÓCZI CziNKE ISTVÁN és Dienes DÉNES is. (Ld. 18. ill. 37. sz. lábjegyzeteket.) Az ének az 1921-es (Baltazár-féle) énekeskönyvben a 206.; a találkozós énekeskönyvben (1996 és későbbi kiadások) a 258. sorszámú.
