Egyháztörténeti Szemle 4. (2003)
2003 / 1. szám - RECENZIÓK - Fazekas Csaba: A Kalocsa-Bácsi Főegyházmegye történeti sematizmusa, 1777-1923. Szerk.: Lakatos Andor. Kalocsai Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár, 2002.
Recenziók 129 használata (hiszen például egy hivatalba lépés dátumaként gyakran a névtárban megjelent adatot eggyel csökkenteni kell), továbbá a nyomdahibák óhatadan jelentkezése. Ezért a szerkesztő számos esetben igyekezett levéltári adatokkal, egyes schematismus-példányok kéziratos bejegyzésével korrigálni a nyomtatásban megjelenteket. A könyv adatállománya 3 nagy részre, azokon belül számos fejezetre és alfejezetre tagolódik. Az első „A Kalocsa-Bácsi Főegyházmegye papsága” címet viseli. Először archontológia formájában közli az érsekek, majd a nyolc szuffraganeus püspökség elöljáróinak adatait. A főszékesegyházi káptalan nagyprépostjait a három kanonoki stallumot (olvasó-, éneklő és őrkanonok) személyi állománya, utóbbiakat a bácsi kisprépost, három főesperes, az idősebb és ifjabb mester-, végül a tiszteletbeli kanonok követik, az egymást követő archontológiai sorrendben, a nevüket közlő schematismus egykorú szóhasználatának feltüntetésével. A következő alfejezet a főegyházmegye területén — akár csak rövid időre — létrejött apátságok adatait közli (összesen 23 apátságét), majd összesen 16 prépostságét. Az ezt követő alfejezetek nemcsak a főegyházmegye adminisztrációjában szerepet vállalt papság felsorolása, életrajzi adatai miatt tarthat számot érdeklődésünkre, hanem azért is, mert tökéletesen kirajzolódnak belőle a főegyházmegye működésében kulcsfontosságú hivatalok, hatás- és feladatkörök. Vagyis a történeti schematismus itt nemcsak archontológiai, hanem hivataltörténeti jelentőséggel is bír. Az alfejezetek között megemlíthetjük az érseki főszentszék és helynöki hivatalt (a feladatkörök száma 19), az érseki udvar — érseki hivatalt (17), a helynöki hivatalt (6), a házassági törvényszéket (9), a főegyházmegyei törvényszéket (6) stb. De itt találjuk az érseki és káptalani könyvtár vagy éppen a főszékesegyházi kórus személyzetét, az autonómia-kongresszus kiküldöttjeit, a cenzorokat, a betegállományban vagy távol lévő esetleg éppen felmentett papságot ugyanúgy, mint az - iskolatörténeti szempontból fontos adatbázist nyújtó - iskolákban tevékenykedő papok felsorolását (oktatási intézményenként), és a főegyházmegyében megtelepedett 13 szerzetesrend adatbázisát. A második nagy rész „A főegyházmegye területi tagolódása és plébániái” címet viseli és - ahogy az alapvető forrásul szolgáló schematismusoknak — a legnagyobb terjedelmet foglalja el a kötetben. Az esperesek és a plébániák kerületi beosztásának (előbbi esetben főesperes- ségek szerint, utóbbiban három időmetszet szerint) felsorolásai után következik a plébániák leírása. A rövid bevezető után a plébániák nevének ABC-rendjében, az eredeti schematismusok szemléletét követve rendkívül gazdag adatokat közölnek: a plébánia személyzete (plébános, helyettese, káplánok, segédlelkészek stb.) mellett a templomra, az anyakönyvezésre, a leányegyházakra (füiákra) és a vegyes házasságokra vonatkozó adatokat,
