Egyháztörténeti Szemle 4. (2003)
2003 / 1. szám - DOKUMENTUMOK - Horváth Krisztina: Koncz Sándor gondolatai az állam és az egyház kapcsolatáról 1958 tavaszán
116 Egyháztörténeti Szemle IV/1 (2003) gyen üdvössége is. Anyagi előrehaladását, hogy legyen lelki fejlődése is. Kultúráját is, hogy megőrzendő egyházi értékek se sodortassanak félre. A felemelkedett emberi öntudatot is, hogy azzal, hogy egyedül Isten előtt alázatos, saját gőgje ellenére kapja meg a mélyebb, szerényebb, reálisabb, tehát emberibb öntudatot. Az üdvösség felé kitágított humanizmus szolgálata az egész mai keresztyénség egyik próbaköve. A próbakő nagyjából így hangzik: a történeti eseményeket, az emberi meggyőződést, az emberi lelkiismeretet a teológia naturális területén hagyva, nem tartjuk kijelentésnek. Isten minket nem a történelem által kényszerít engedelmességre. De igéje és Szendelke által a történelemben. Ez a történelemben elénk adott engedelmesség pedig itt és most ennyi: nekünk a szocializmusban az egyházat kell építenünk. Mi ugyanis az egyházépítés sajátosságaival szolgáljuk a szocializmust. Az a meggyőződésünk, hogy az Isten ismeretére eljutott emberek erkölcse, munkája, józansága, becsületessége az állampolgári életet pozití- ve támogató erő. Az államnak szabad az egyházat úgy tekintenie és az egyháznak lehet önmagát úgy néznie, hogy munkája az egész nemzetet átfogó belső fejlődést szolgálja. Az egyháznak tehát az önmaga építésére való szabadságában van meg a szabadsága a környezet számára való szolgálatról. Az egyház világszerte hangsúlyozza a szociális szempontokat. Az egyház világszerte küzd az atomhalál ellen. Az egyház világszerte harcol a törvénytelenséggel és az adminisztratív intézkedésekkel. Az egyház világszerte ellenemond a gyarmati sorsnak és a faji konokságnak. - S ha mindezt már nálunk is megteszi, elsősorban nem azért teszi, hogy valami új egyházpolitika körvonalai bontakozzanak ki a láthatáron, hanem azért teszi, mert mindez megfelel az egyház belső igazságérzetének. S mialatt így él az egyház, nemcsak elvileg bizonyítja, hogy lehetséges az egyházi élet a szocialista Magyarországon, hanem gyakorlatilag meg is éli, hogy van egyházi élet. Egyesek azt várnák az egyháztól, hogy valami olyan passzivitásba húzódjék, melynek lényege valami ilyenféle: nézzük aggodalommal a szocialista ideológia szervezett ateizmusát. Az ilyen aggodalmak helyett az egyháznak sokkal inkább a saját és az emberek apátiája, a saját és az emberek antiszocializmusa, a saját és az emberek ateizmusa, a saját és az emberek belső és külső békétlensége ellen kell küzdenie.
