Egyháztörténeti Szemle 3. (2002)
2002 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Sas Péter: Az Erdélyi Római Katolikus Státus
Sas Péter: Az Erdélyi Római Katolikus Státus 71 tovább romlott. A vallásügyi törvény 11. §-a értelmében a római katolikus egyház nem tartozhatott ajogi személyiséggel rendelkező egyházi szervezetek közé. Ennek megoldását egyelőre nyitva hagyták, csupán a 7. §-ban találunk utalást arra, hogy az állam és a római katolikus egyház jogviszonyát külön szerződésben fogják rendezni. Az 1923. évi román alkotmány 71. cikkelye pedig megfosztotta szenátusi tagságától a négy római katolikus püspököt. Erdély régi „bevett vallásaival” együtt történelminek ismerte el ugyan, de az alkotmány 22. §-a kimondta, hogy az ortodox, - görög keleti - egyház uralkodó egyház a román államban, a görög katolikus egyháznak pedig elsőbbsége van a többi felekezet előtt. Az állam törvényeitől függetlenül az egyházi önkormányzatot mindenféleképpen meg kellett szervezni. Erre köteleztek az egyetemes egyházi törvények rendelkezései. Az új Codex Juris Canonici 1519-1923. Canonjaiban elrendelte, hogy az egyház anyagi javainak adminisztrálása miatt püspökmegyei vegyes tanácsot kell szervezni. Ez pedig nem más, mint az Erdélyi Római Katolikus Státus jogintézménye. Mailáth Gusztáv Károly püspök igyekezett a Státus igazgatótanácsának jogi helyzetét tisztázni. Läpedatu kultuszminiszter 1924-ben nyilatkozott arról, hogy „a Főtisztelendőséged által képviselt római katholikus Státusnak igazgatótanácsa bárminő bírósági kérdésben szerepelhet, mint jogi személy'’. Ennek ellenére tovább folytatódtak a jogértelmezés körüli viták, sőt, Onisifor Ghibu révén elkezdődtek a könyörtelen támadások is. Ghibu, a kolozsvári egyetem tanára nem kevesebbet akart elérni, mint azt, hogy a római katolikus egyház és iskolái javait elvetethesse és az ortodox egyház javára bekebeleztethesse. (Követelte a két nagy kolozsvári istenháza, a Szent Mihály és a piarista templom elvételét is). Támadását azzal indokolta, hogy az erdélyi katolicizmus csupán politikai eszköz volt a magyar állam kezében a nemzetiségek elnyomásához. Mivel vagyonát az államtól kapta, ezért az a román államnak, mint jogutódnak jár. Kirohanásaiból kijutott az iskolák és templomok fenntartását szolgáló, vallás- és tanulmányi alapokat kezelő Státusnak is. Mindenáron azt akarta bebizonyítani, hogy olyan politikai szervezet, mely állam az államban. A román kormány és a Szentszék között folytatott tárgyalások eredményeképpen kötötték meg 1927. május 10-én a Románia és a Vatikán közötti konkordátumot. Ez a szerződés szabályozta a román állam és a katolikus egyház egymáshoz való viszonyát. Az aláírt dokumentum, - melyet 1929. május 29-én ratifikált a román parlament - súlyos csapást mért az erdélyi római katolikusokra. A megegyezés alap- ján az ősi, másfélmillió hívőt számláló erdélyi püspökségek helyett az ezekhez képest elenyésző nagyságú és lélekszámú, csupán 26 egyházközséget számláló bukaresti egyházmegyéből hozott létre érsekséget. A román parlament felsőházába, a szenátusba a romániai római katolikusok képviselőjeként Alexandru Cisar bukaresti érseket hívták meg. A konkordátum értelmében szűnt meg a 900 éves nagyváradi püspökség és került egyesítésre a szatmári püspökséggel. Helyette engedélyezte a megegyezés egy újabb görög katolikus püspökség létrehozását. A szintén 900 éves erdélyi püspökség elnevezés megszüntetésre került. Helyette a gyulafehérvári püspökség kifejezést lehetett csak használni. Romániának a Szentszékkel kötött konkordátumában a római katolikus egyház és intézményeinek jogfolytonossága is kifejezésre került. A Szentszék előtt régen ismeretes volt, hogy „a kormányzásnak egy neme létezik egyházi autonómia néven". A konkordátum ratifikálását követő első státusgyűlésen Mailáth püspök derűlátóan jelentette be, hogy „hosszú türelemmel és kitartással sikerült a római katolikus anyaszentegyház helyzetét biztos alapokra fektetni”. Ghibu ismételten meginduló támadásai azonban szertefoszlanák ezt az illúziót. A vallásügyi miniszter felkérésé
