Egyháztörténeti Szemle 3. (2002)
2002 / 2. szám - TANULMÁNY - Szlávik Gábor: Nyugat-Kis-Ázsia városi szervezete és tartományi igazgatása a keresztény közösségek megszilárdulása idején (történeti vázlat) II.
8 Egyháztörténeti Szemle II1/2 (2002) a város polgárainak szabályos időközönként összehívott gyűlésein: en téi ennomói ekklésiai: 19,39.) is el lehet intézni. „Mert így is az a veszély fenyeget minket - állapítja meg a közösség egészének szóló figyelmeztetés —, hogy lázadással (stasis) vádolnak a mai nap miatt; nincs ugyanis semmiféle ok, amellyel meg tudnánk magyarázni ezt a csődületet (systrophé38-40)’.’ Ezt követően a város jegyzője feloszlatta a római hatóságok beavatkozásával fenyegető népgy ülést. Ez a kis epizód világosan megmutatja a városi vezető réteg tényleges hatalmi lehetőségeit. S hogy a beavatkozástól való félelmük valós volt, arra tényleges bizonyságot is szerezhettek a közeli Lykiaban a városokon belüli fegyveres összecsapássá fajuló Kr. u. 43. évi zavargások során.70 A császárság teremtette rend, béke és biztonság azonban bőségesen kárpótolta a municipalis arisztokráciát egykori hatalma, s tágabban értelmezve azt: a hajdani függetlenség elvesztéséért. Amíg a helyi közösség javaiból is kellő mértékben részesültek, a tartományi kormányzattal való együttműködésük biztosítva volt. Csak a Marcus alatti háborúk kedvezőtlen gazdasági kihatásai változtattak ezen a helyzeten. Ez azonban már az Antoninusok „aranykorának” lezáródásához tartozik. Miként a Birodalom más területein, a római hatalommal járó megannyi lokális előny Asia provinciában is részben ellensúlyozta a hódoltsági lét nyilvánvaló hátrányait. A tartomány egyes területeit tekintve így volt ez már a köztársaság utolsó évszázadában is. ‘Róma hatalma nélkül élni sem akarunk' - olvashatjuk egy Kr. e. 88-ban keletkezett, a kariai Aphrodisias - és a közeli kisváros, Plarasa - polgárainak határozatát megörökítő feliraton.71 És mindezek korántsem az „engedélyezett közvélemény” hangjai; egy szűk — lokális - elit alkalmi, s csupáncsak helyi érvényű megnyilvánulásai. Az Égei-tenger partmenti területeitől távolodva más - a hegyvidéki regiók gazdagabb területein osztozó - közösségek is hasonló hangvételű határozatokban utasították vissza az ‘Asia felszabadítójaként’ fellépő pontosi király,72 VI. Mithridatés Eupatór együttműködési ajánlatát. A Nyugat-Kis-Azsia feletti idegen uralmat a térség lakói később még inkább megkérdőjelezhetetlen realitásként fogadták el. A hajdani nagy múltat dicsőítő megannyi hangzatos szólam, dagályos frázis és rhétori szóvirág73 minden addiginál markánsabb kontrasztját képezte a, jó császárok” kortársai számára naponta megélt való világ. „Örök időkre” - mondja Róma hatalmának vélhető tartamáról szólva Aelius Aristeidés (or. XXVI,109.), és pontosan ezt az időben való korlátozatlanságot olvashatjuk egy korábbi asiai feliraton (1GRR IV,661, lin. 12sqq.)74. De Róma ereje és a császár hatalma ettől függetlenül is kilátástalanná tett volna bármiféle ellenállást. A görögség egészéhez való tartozás tudatának megőrzése mellett ezért mind többen vallották magukat a Birodalom polgárainak. Városi elöljárók, hajózási vál- lakozók és kereskedők éppúgy, mint a császár szolgálatában lovagi rangot szerzett volt tisztségviselők vagy a szülőföldjükre megtért egykori érdemes katonák.75 A tartományi lakosságnak ezek, a helyi polgárjog (civitas orginaria) birtoklása mellett a civitas Romanaval is rendelkező, (Aristeid. or. XXVI,63-65; vö. XII,19; L,73. és 103 - K; Dión Chrys. or. XLI,6. stb.) privilegizált csoportjai76 nyilvánvalóan az Imperium Romanumhoz való tartozás helyi támogatói voltak.77 Sok más neves, vagy kevésbé neves személyiség mellett, ebbe a körbe sorolható a korábban már említett hierapolisi kereskedő, Flavius Zeuxis, Erastos, az ephesosi naukléros, vagy az „aranyszájú” Dión földije, a Claudius udvari orvosához, a kosi Xenophónéhoz78 fogható karrierje csúcsán Traianus császár háziorvosává ( archiatros) emelkedett C. Calpurnius Asclepiades (ILS 7781 ).79 De hasonlóképpen voltak ezzel a csak a
