Egyháztörténeti Szemle 3. (2002)
2002 / 1. szám - RECENZIÓK - Szigeti Jenő: Csepregi Zoltán: Magyar pietizmus
172 Egyháztörténeti Szemle III/l (2002) gimnaziális osztályok, de még inkább csak a főiskolai szintek diákjainak neveit adják közre. Holott, éppen a partikuláris iskolarendszer virágzása idején, a 18-19. század fordulóján, egészen 1851 -ig az elemi osztályok tanulóinak nevei - éppen a partikuláris kapcsolatok ismerete, feltérképezhetősége szempontjából - nagy jelentőséggel bírtak. Balogh Béla munkája ilyen vonatkozásában is dicsérendő, hiszen a máramarosszigeti líceum minden tanulójának a nevét publikálja. Balogh Béla bevezetőjében filológiai-bibliográfiai pontossággal megnevezi, leírja és jellemzi forrásait. A lehető legteljesebb pontosságra törekszik, ennek érdekében - ahogy Szabadi István fogalmazta meg - „munkája értékét külön emeli, hogy mások eddig használt munkamódszerét meghaladva a szigeti diáknévsort összehasonlította az általa hozzáférhető kolozsvári, nagyenyedi, marosvásárhelyi, nagybányai és sárospataki református iskolák nyomtatásban is megjelent diákjegyzékével, valamint a debreceni tógátusok kéziratos nyilvántartásával, hogy a diákok vándorlása révén ráirányítsa a figyelmet a fentebbi nagynevű iskolákkal való kapcsolatra”. Nem lehet kétséges, hogy a máramarosszigeti refonnátus főiskola önálló, jól szervezett és céltudatosan vezetett „végvár, őrhely” iskola volt. Nyugodtan elismerhetjük, hogy története egyes szakaszaiban anyaiskolai szerepet is betöltött Máramarosban, Ugocsában, Ungban, Beregben, Szatmár egyes részein, a sárospataki és a debreceni kollégiumok vonzáskörzetei határán - anélkül, hogy le kellene mondanunk arról, hogy Máramarossziget is a debreceni kollégium lazább kötődésű partikulája (is) volt. Ehhez a kérdéshez kapcsolódva említjük meg a különben minden tekintetben kiváló munka egyik hiányosságát. A közölt diáknévsor sokoldalú feldolgozásai közül hiányzik egy, alapvető fontosságú táblázatos kimutatás arról, hogy a rendkívül jelentős kultúrmissziót folytató iskola diákjai honnan származtak. Az idevonatkozó adatok tekintélyes hányada benne van a névsorban, de szövegbeágyazottan, nem áttekinthető módon. Ezen segített valamelyest a Szabadi István által összeállított helynévmutató, amit különálló füzetben csatoltak a kiadványhoz. A máramarosszigeti református főiskola diáknévsorának megjelentetése hihetetlen értékű, szinte beláthatatlanul sokoldalúan felhasználható, nagy mennyiségű forrásanyaghoz juttatta a magyar, de a nemzetközi tudományosságot is. Vajha elkészíthetnénk és kiadhatnánk még a nagyváradi, a székelyudvarhelyi, a szászvárosi, a pápai, a nagykőrösi, a kecskeméti, a kiskunhalasi, a mezőtúri, a hódmezővásárhelyi, a losonci, a rimaszombati református iskolák diáknévsorait is, illcC'.cg ki tudnánk pótolni, teljessé tudnánk tenni a már elkészített és megjelentetett diáknévsorainkat! (Dankó Imre) Csepregi Zoltán: A magyár pietizmus, 1700-1756. Bp., Teológiai Irodalmi Egyesület, 2000. (Adattár XVI-XVIII. századi szellemi mozgalmaink történetéhez, 36.) 314 p. Lassan eltűnnek a fehér foltok a magyar protestáns egyháztörténelem térképéről. Egy ilyen felfedező, fehér foltot oszlató könyv Csepregi Zoltán tanulmánya és forrásgyűjteménye a dunántúli pietizmus történetéhez, mely a Balázs Mihály és Keserű Bálint által szerkesztett adattár részeként látott napvilágot. A sok új, eddig ismeretlen
