Egyháztörténeti Szemle 3. (2002)
2002 / 1. szám - RECENZIÓK - Dankó Imre: Balogh Béla: A máramarosszigeti református líceum diáksága 1682-1851
Recenziók 171 a máramarosszigeti schola?), de Szabadi István is utal rá, hogy a máramarosszigeti diáknévsor közreadása árnyaltabbá teheti az erre a kérdésre adható választ. Ennél a kérdésnél több dolgot is figyelembe kell venni. Nem minden partikula egyforma, nem lehet a partikuláris viszony meglétét vagy hiányát egyedül azzal a ténnyel magyarázni, hogy a kérdéses iskola (partikula) következetesen, minden esetben, vagy legalább is többször, az állandóbb kapcsolattartás tanújeleként az anyaiskolából hozná rektorait, netán praeceptorait is. Mint ahogy az sem lehet biztos jel, hogy a partikulákban ottani tanulmányaikat bevégzett tanulók közvetlenül az anyaiskolában folytatják-e tanulmányaikat, vagy sem. Az első esetben azzal is kell számolnunk, hogy a partikula nem közvetlenül az anyaiskolából szerezte be rektorait, hanem egy olyan iskolából, amely szintén, csak magasabb szinten, a kérdéses anyaiskola partikulája volt. A másik esetben sokszor előfordult, hogy a partikulát elhagyó diák nem közvetlenül az anyaiskolába ment továbbtanulni, hanem egy esetleg közelebbi, nagyobb partikulába és majd csak másod-, vagy harmad rendben jutott el az anyaiskolába. Való igaz, hogy a debreceni kollégiumnak, mint a máramarosszigeti református főiskolával közvetlen kapcsolatban álló anyaiskolának kevés szerep jutott a máramarosszigeti iskolában, de ez még önmagában koránt sem jelenti azt, hogy a debreceni kollégium ne lehetett volna a közvetett kapcsolatok szövevényes útjain-módjain a az intézménynek nem közvetlen, hanem másod-, vagy harmad-kötődésű partikulája. Nem lehet egyetérteni a debreceni kollégium történetének nagy búvárával, Nagy Sándorral abban, hogy „bár Fináczi szerint Máramarosszigetnek már 1569-ben van iskolája. Van két első rendű tanár (magistri primarii), a rector és a conrector; amaz a teológia elveit, a filozófiát és számtant, emez a poesist és retorikát, a többi iskolát pedig három togatus tanítja, nálunk subscribált első növendéke, 1764-ben Bozóki Dávid - innen azonban a 18. század végéig egyetlen rektort sem visz. Ezért partikulának nem tarthatjuk.”3 Sajátos, a máramarosszigeti helyzettel sokban rokon a pápai főiskola partikuláris struktúrája. Ahol.is az ősi iskolának a debreceni kollégiumhoz, mint anyaiskolához való kötődést, ha sok más partikuláris kapcsolatait nem is nézzük, csupán a neves főiskola újjászervezőjének, a Debrecenből jött Mándi Márton Istvánnak a szerepe megfelelő módon igazolja ezt a partikuláris viszonyt.4 Ugyanúgy, ahogy Márainarossziget esetében is az iskolát újjászervező-fejlesztő, Debrecenből és partikuláiból (Nagykálló, Nagyszalonta) jött híres-neves Szilágyi István (1819-1897) működése is bizonyítja. A máramarosszigeti főiskola kérdéseit kutatva megállapíthatjuk, hogy némi nehézséget okoz az iskola „líceum” elnevezése is. Ezt a magyar református iskolák esetében egyedülálló megnevezést valószínűen az iskola első nagy reformátora, Hari Péter (1762-1828) adta a vezetése alatt álló intézménynek, minden bizonnyal a Ratio Educationis 1806. évi kiadása alapján, ahol is azoknak a gimnáziumoknak lett „líceum” a neve, amelyek kétéves filozófiai osztállyal is bírtak. Különben a 18-19. században a nem állami jogakadémiákat nevezték így, például Eger vagy Pécs esetében. Külön figyelmet érdemel a líceum elnevezés az evangélikusoknál, akiknél a 18-19. században, de még a 20. század elején is így hívták azokat az iskolaegyütteseket, ahol a gimnáziumi, a teológiai és a jogi oktatást, néhol még a tanítóképzést is, egy helyen, egy intézményben végezték, mint például a nagynevű pozsonyi és a soproni iskoláiknál is tették. Az iskolaegyüttes nevét azért kell szóba hoznunk, mert a szóban forgó diáknévsorok általában nem az iskolaegyüttes teljes diáksága neveit közük. Általában a 3 Nagy Sándor: A Debreceni Református Kollégium története. 1. Hajdúhadház, 1933. 316. p. 4 Vö. Tóth Endre: Mándi Márton István élete. Pápa, 1931. 16-50. p.
