Egyháztörténeti Szemle 3. (2002)
2002 / 1. szám - KALÁSZATOK - Fazekas Csaba: A balkányi jobbágy házassága, a geszterédi plébános szitkozódása és az egyházpolitika 1841-ben
Kalászatok 163 lesz, el nem temetem, de ha magad meghalsz, sem temetlek el, sem én, sem senki is.” És hogy én ott, hol jövendőmre megnyugtató papi áldást kerestem, ott akkor szörnyű átkot találtam. És mégpedig - mi kínos fájdalmam - ezen szörnyű átkot haliám, a szent hit szolgája mondta fejemre, csak azért, mert születhetendő gyermekeim lelki boldogságát magamért zálogba nem vetettem. Költ mint fent. Szunyoghy Rudolf m.k. szolgabíró 2.4. Pap Károly, Finta Lajos és Horváth József násznagyok Az 1841. évi február 13-án Balkányban kivett tanúvallomás. Jelen volt-é a tanú Geszteréden a r. kát. parókián, midőn balkányi lakosok Tímár János és Jakab Erzsébet házassági egybekelések végett magokat helybeli tiszt. Homonnai András úrral öszveeskettetni kívánták, mit azonban a tiszt, teljességgel nem akart megtenni? Ha jelen volt, hite alatt beszélje el az egész történetet! Első tanú ns. Pap Károly ref., balkányi lakos és közbirtokos, második tanú ns. Finta Lajos ref., balkányi lakos, közbirtokos. Mindketten hitek alatt egyenlően vallják, hogy mint násznagyok a házasulandóknak t. [ekintetes] Katona Sándor úrral, mint szinte násznagy társokkal általmentek Geszterédre, tiszt. Homonnai András úrhoz, megkérni, hogy az említett házasokat hirdetné ki, mire a tiszt, úr azt mondá, hogy addig, míg a leánynak a vegyes házasságról egynéhány tanítást nem tart, ki nem hirdeti. Hanem ha az nem használ, s gyermekeit is által engedi reverzális mellett a r. kát. hitbeni neveltetésre, ki is hirdeti, meg is esketi, mégpedig a templomban, a szokott esketési szertartással. De ha azt nem cselekszik, akkor nemcsak hogy meg nem áldja, de a templomba sem esketi meg, sőt a tulajdon házában sem, mert azt olyan disznókkal bemocskoltatni nem engedi, hanem kivel [értsd: kívül] az udvarán fogja megesketni. így mi hazamenvén, elmondánk a tiszt, úr akaratát. De a leány félvén a paptól, tanítására is hallgatni nem ment. Látván hát a tiszt., hogy így célt nem ér, kihirdette a nősülendőket, s azután általizent hozzájok, hogy mennének által hozzá Geszterédre, végezzenek el mindent. Hogy ezen izenetet vette a vőlegény, felkeresett ismét bennünket, násznagyi tanácsot kérni, mit tegyék. Mi azt tanácsiánk néki, menjen által, de ha a pap erőltetni fogja, hogy reverzálist adjon, azt ne tegye. Aminthogy mihelyest megérkeztek Geszterédre, a tisztel, rögtön erőltette, hogy valami írást, mit ő adott elő, imák alá. Hogy azt nem tették, a pap azt mondá: „No jó, én bizonyosan meg nem esketlek benneteket.” S így menvén haza a tisztelendőtői, az esketés napján újra elmentek kérni öszveesketéseket. Akkor kérdé tőlünk a tisztelendő: „No hát hol és hogy akartok esküdni?” - célozva újra a reverzális- ra. Mi már tudván tőle, hogy aki reverzálist nem ád, azt a templomba nem esketi meg, arra kértük, hogy legalább a házában eskesse meg, de a menyasszony arra nem állott, mert attól félt, hogy a pap többé - mint előre is megmondta - sem meg nem áldja, sem be nem avatja, sem soha meg nem gyóntatja, s el sem temeti. S így mivel a pap templomban nem esketett, a lány pedig másutt féltében esküdni nem akart, az egész násznéppel együtt újra hazamentünk. Estenden azonban reá állott a menyasszony is, hogy megesküdik a háznál is, nem aggódva azon sem, hogy meg nem áldja, úgyis tudván azt, hogy az áldás csak Istentől jöhet, újra visszamentek. Akkor azt mondá a tisztelendő: „No, ha már megesketlek, fogjátok meg egymás kezét.” Az esketés ebből
