Egyháztörténeti Szemle 2. (2001)
2001 / 2. szám - RECENZIÓK - Csorba Dávid: Baráth Béla Levente: Martonfalvi György (1635-1681) munkásságának jelentősége a Debreceni Református Kollégium és a magyar peregrináció történetében
Recenziók 153 100 talléros) vagy teljes (200, sőt 400 talléros) pénzügyi támogatásából. A külföldi egyetemeken a magyar diákok köztudottan sokszor disputának, a fenti katalógus diákjai közül pedig többen is szereztek doktori fokozatot (zömében teológiai és orvosi, de bölcsész fakultáson is, utóbbit ifj. Köleséri Sámuel). Az ajánlásokból körvonalazódik a 17. századi magyar református szellemi közélet társadalmi rendszere, mind a kapcsolatait, mind a mecenatúráját tekintve. Az ajánlások elsőrendűen a támogatóknak szóltak, aztán a rokonoknak, barátoknak, lelkésztársaknak. A mecénások közt nemcsak az anyagi pártfogásra kell gondolni, de a szellemire is: még azok is tisztelegtek a debreceni kollégium tanárai és a város lelkészei előtt, akik — eddigi tudásunk alapján — nem kaptak tőlük pénzbeli segítséget. A rokoni szálak színes tarkaságot mutatnak, ami egyben jelzi, milyen nehézségekkel kell megküszködnie az életutak összeállítójának: Martonfalvi egyik vejének, Bélteki Jánosnak az apját Szaniszlai Jánosnak hívták. A baráti kapcsolatok rétegzettségére a 17. század végén is helytálló Heltai Jánosnak a heidelbergi peregrinusokra vonatkozó megállapítása: baráti társaságok vándoroltak együtt egyetemről egyetemre és ezek a szálak később csak erősödtek. A Martonfalvi-tanítványok közül is voltak, akik megjárták a nápolyi gályákat; és volt, akiről eddig úgy tudták, és két hasonló nevű személyt kevertek össze (Körmendi György). Gyöngyösi István zürichi disputációját az ott tartózkodó gályarab prédikátorok üdvözölték (RMK III. 2797.), Diószegi György pedig az Utrechtben lévő szabadult lelkészeket köszöntötte munkája ajánlásában (RMK III. 2841.). A fiatalon elhunyt Rácböszörményi János halálára kiadott, gyászverseket tartalmazó kötet az összetartáson túl arra is jó példa, hogy a közösség nem mindenkit integrált: Nánási Vas Gábor versét kihagyták a szerkesztők a kötetből, melyet ő aztán külön jelentetett meg. Az Adattár alapján nyilvánvalóan kimutatható, hogy a Martonfalvi- diákok a legkülönbözőbb eszmetörténeti irányokhoz tartozó professzorokat hallgatták, de a mintegy 100 disputáció 40%-át a coccejánus tanárok (Coccejus, Frans Burmann, Christopher Wittichius és Jan van der Waeyen) elnöklete alatt tartották meg. Másokat csak egy-egy diák hallgatott, speciális érdeklődésének megfelelően; a szintén coccejánus, ám életvitelét tekintve negatív erkölcsi megítélés alá eső Maccovi- usnál a jelzett tanulók nem disputáltak. Ez a tény is Czeglédy Sándor feltevését igazolja: a 17. század végi diákságot a túlzásoktól mentes kegyesség jellemezte, és az alkalmazott teológiai megközelítések esetében a megújult, gyakorlati exegézisre helyezték a hangsúlyt, a na
