Egyháztörténeti Szemle 2. (2001)
2001 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Csorba Dávid: Egy eltűnt prédikáció margójára
Csorba Dávid: Egy eltűnt prédikáció margójára 79 két, kora klasszikus egyházatyákat), az ún. népszerű (többnyire) puritán műveket forgatta (Perkins, Voetius, Kálvin) és a nagy rendszerező lexikonokat (Manlius és Hondorff exemplumai; Gesner Historia anima- liája, Alsted Enciklopédiája). Bár külföldi útja során Szentpéteri csak Németországig jutott, itthoni tanulmányai alatt is forgathatta a német- alföldi és angolszász kegyességi irodalmat. A terminológia ismeretére mutat a magyar és nemzetközi szakirodalomban egyaránt közkedveltnek számító „édes-keserű” kifejezés megléte, és az, hogy a lelkiségében hasonló, de inkább exegetikailag újító coccejánus értelmezés is megtalálható szerzőnk művében.23 A korábban nagy dogmatikai vitákat kiváltó kérdések a századvégre megszűntek, szellemi hozadékuk pedig a prédikációk természetes részévé vált. Arányát tekintve két szerzőcsoport emelkedik ki az autoritások közül: Voetius és Amesius köre. Látszólag furcsa a párosítás, amennyiben a régebbi szakirodalom eszmetörténeti kategóriáit alkalmazzuk: az ortodoxia fejedelme és a puritanizmus elindítója szerepel egymás mellett. Czeglédy Sándor azonban több kiváló tanulmányában hívta fel a figyelmet arra a szempontra, amelyet a historizáló irodalomtörté- nebírás természetéből fakadóan nem érintett: az említett németalföldi tanárok közkedveltsége nem feltétlenül tanaikban keresendő, hanem a hirdetett és megélt keresztyénségükben, azaz a lelkiségükben. A hangsúlyozottabb biblicitás mellett mindkettőjük fő követelése volt az életszentség, a megszentelődés elérése.24 Ezért a puritánizmus a szá23 Angliai puritán sírfeliratokon megjelenő keserű — édes fogalompárnak nálunk is van, eddig fel nem mért hagyománya. Ld. BROWN, PETER: A szentkultusz. Bp., 1993. 100. p.; ID. KÖLESÉRI SÁMUEL: Keseríi-édes, avagy olly idvességes Elmélkedések, mellyben a nyomorúságoknak, a külső és Belső Emberre nézve különböző gyümölcsei lerajzoltatnak. Debrecen, 1677. (címlap): „mert akik evilági edes-kesereű gyönyörűségeknek párhagymáit ohajtyák, ... mind azok evilágnak pusztáján elvesznek, és a Meny-ország elől el-esnek” (Ht. FI); CSÚZI CSEH JAKAB: Edom ostora. Debrecen, 1682. 177. p.: „bűnnek csalárd édessége után ásítanak, de annak mérges keserűségét meg sem gondolják”. Sokáig folytathatnánk még a sort, de a Csokonai Vitéz Mihálynál előforduló ‘keser-édes’ kifejezés is feltehetőleg innen veszi eredetét. Ld. TÓTH BÉLA: Debrecen és a puritanizmus. In: Református Egyház, 1974. 35. sz. jegyz.; Coccejánus: „Canaán földe (melly jóllehet a menyországnak csak ábrá- zattya vala)” (E8v). A typus — antitypus megkülönböztetésre ld.: Stellingen behorende bij hét poetschrift Amicitia Dei. Een onderzoek naar de structuur van de theologie van Johannes Coccejus van WJ. van Asselt. Utrecht, 1988. 1—19. pont. 24 Voetiusról kevésbé köztudott praecizismusa, a németalföldi református pietista lelkiségű tanárokkal fenntartott jó kapcsolata (J. Teelinck, A. Essenius, J. v. Lo- densteyn), hiszen inkább csak dogmatikailag vizsgálták, ortodoxnak beállítva. Ld. BÁN IMRE: Apáczai Csere János. Bp., 1985. 10. p.; KATHONA GÉZA: Tofeus Mihály kora szellemi áramlataiban. In: Varjas Béla (szerk.): Irodalom és ideológia a 16— 17. században. Bp., 1987. 410. p.; Memoria Saeculorum Hungáriáé 5.
